A nagybaconi fúvósok zenéje mellett énekszóval vonultak fel a főtéren az iskolások és a lovas ifjak, majd az ünneplő sereg a református egyház Kós Károly tervezte kultúrházának udvarán emlékezett.
Bacon község polgármestere, Bardocz Csaba március 15. nemzetegyesítő erejét kiemelve úgy fogalmazott, Petőfi Sándorra, Kossuth Lajosra, Széchenyi Istvánra, Bem Józsefre, az agyagfalvi székelyekre, a mi Berde Mózesünkre és Gábor Áronunkra is szükség volt, hogy nemzetünk egyként tudjon fellépni és küzdeni a szabadság, felemelkedésünk érdekében. Nagy Kinga tanárnő a forradalom történelmi jelentőségét méltatta, majd azokról szólt, akik a történelem irányítását nem féltek a kezükbe venni, s a köz érdekében cselekedni.
A községi művelődési házban Molnár Sándor református lelkész hirdetett igét, fellépett az Őszi Csokor nyugdíjas kórus, a Benedek Elek Művelődési Egyesület dalcsoportja meg az iskolások.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.