Németország támogatását kérik
Magyarország támogató hozzáállást kér Németországtól az Európai Unióval folytatott vitákkal összefüggésben – mondta Németh Zsolt, aki tegnap Berlinben német politikai és gazdasági vezetőkkel folytatott tárgyalásokat.
A Külügyminisztérium parlamenti államtitkára elmondta: a túlzott államháztartási hiány megszüntetésére vonatkozó eljárás és a januárban indított kötelezettségszegési eljárások alakulása révén lehetővé válik, hogy mielőbb meginduljanak a tárgyalások a Nemzetközi Valutaalappal és az EU-val.
Fellegi megkezdte az egyeztetést
Fellegi Tamás tárca nélküli miniszter Washingtonban megkezdte az informális egyeztetést a Nemzetközi Valutaalap (IMF) képviselőivel. A Fitch Ratings várakozása szerint Magyarország hiteles államháztartási deficitcsökkentő programot fog kidolgozni annak érdekében, hogy még tavasszal elérhető legyen a finanszírozási megállapodás az EU-val és a IMF-fel. A legnagyobb európai hitelminősítő szerint ennek eredményeként valószínűsíthető az is, hogy az EU visszavonja e heti döntését 495 millió euró felfüggesztéséről a Magyarországnak jövőre rendelkezésre álló, 1,7 milliárd eurós kohéziós pályázati keretből. A Fitch szerint ugyanakkor az IMF-megállapodás esetleges elmaradása Magyarország leminősítéséhez vezethet.
Nézeteltérés az ellenzékben
Nem született megegyezés a leendő szlovák parlamentben az ellenzéki pártok által betölthető házalelnöki tisztségek elosztásáról a választásokon parlamenti mandátumot szerző pártok tegnapi egyeztetésén. A második legerősebb ellenzéki alakulat, az Igor Matovič vezette Egyszerű Emberek és Független Személyiségek (OLaNO) mozgalom elvben megkaphatná a negyedik házelnöki tisztséget, ám ez iránti igényét a parlamentbe negyedik helyen bejutott Most–Híd szlovák–magyar párt elnöke, Bugár Béla is jelezte, aki szerint a házalelnöki poszt betöltésekor nem csupán a matematikai számokra kell tekintettel lenni, de az egyes képviselők tapasztalataira is. Igor Matovič ezt a lépést Bugár részéről a Smerrel való együttműködésnek és egyben árulásnak tartja. "Lényegében megmutatkozott, hogy olyan emberről van szó, aki képes kést döfni a testvére hátába" – jelentette ki az ügy kapcsán az OLaNO vezetője.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.