A Texasi Állami Egyetem kutatói arra mutatnak rá, hogy a tragédia előzményei három hónappal korábbra, 1912. januárjára vezethetők vissza, amikor a Hold közelebb került a Földhöz, mint az azt megelőző 1400 év során bármikor. Ráadásul a rekordközelség előtti napon a Föld éves körútja során került a legkisebb távolságra a Naptól. Mint a tudósok rámutatnak, a rekordközelség rendkívüli mértékben fokozta a közeli égitestek egymásra gyakorolt tömegvonzása által kiváltott árapályjelenséget. Ebben a Hold játssza a legnagyobb szerepet, de a Nap is hasonló hatással van bolygónkra, és a Nap–Hold együttállások generálják a legszélsőségesebb árapályjelenségeket.
A januári csillagászati események miatt bekövetkezett szélsőséges árapály Kanada partjainál hatalmas jéghegyeket szakított le, amelyek a tengeri áramlatokkal délre vándoroltak. Csaknem három hónappal később elérték a transz­atlanti hajózási útvonalakat, és a Titanic teljes sebességgel belerohant az egyikbe. "A jéghegy süllyesztette el a Tita­nicot, a Hold közelsége azonban megmagyarázhatja, hogy miért került szokatlanul sok jéghegy a hajó útjába" – hangsúlyozta a kutatásokat irányító Donald Olson, a Texasi Állami Egyetem professzora, hozzátéve: "nem tudhatjuk, hogy pontosan honnan szakadt le 1912 januárjában a Titanicot elsüllyesztő jéghegy. Ezt senki sem képes megállapítani, azonban kutatócsoportunk tudományosan megalapozott forgatókönyvet kínál".