Tömegesen menekítik át ingatlanjaikat adóparadicsomokban bejegyzett offshore cégekbe a leggazdagabb britek – köztük a brit rock legnagyobb sztárjai –, akik így milliárdos adófizetési kötelezettségek alól bújnak ki.
A vezető vasárnapi brit napilap, a The Sunday Times a brit föld- és ingatlannyilvántartó hivatal adatai alapján elvégzett vizsgálata során kimutatta, hogy az elmúlt tizenkét évben csaknem százezer nagy értékű ingatlant jegyeztek be tulajdonosaik offshore cégek nevére. Ezek becsült összértéke meghaladja a 200 milliárd fontot, és így a brit államkassza évente több mint egymilliárd font adó- és illetékbevételtől esik el.
A lap feltárta, hogy például Sir Mick Jagger, a Rolling Stones frontembere az előkelő – és igen drága – londoni Chelsea kerületben lévő házát a Brit Virgin-szigetek egyik vállalatának nevére jegyeztette be, és attól bérli vissza az ingatlant. Szóvivője szerint ennek nem adózási, hanem "biztonsági" okai vannak. Ugyancsak a Brit Virgin-szigetekre jegyeztette be londoni és kenti ingatlanait Bob Geldof ír zenész és politikai aktivista, aki a harmadik világbeli éhezők megsegítésére indított kampányairól is közismert. A Beatles egykori dobosa, Ringo Starr dél-angliai birtokát Jersey szigetének egyik cégére íratta át 2009-ben, és George Harrison néhai Beatles-gitáros Oxfordshire megyei otthonát is egy jerseyi cég nevére jegyeztették be. Mohammed bin Rasíd al-Maktúm sejknek, az Egyesült Arab Emírségek miniszterelnökének és Dubaj emírjének kiterjedt skóciai birtokait a brit függő területnek számító Guernsey-sziget egyik offshore cégének nevén tartják nyilván.
A lap feltárta, hogy világszerte összesen 122 olyan offshore terület van, amelyet a nagy értékű brit ingatlanok tulajdonosai adómenedékként használnak. A két legnépszerűbb helyszín a Brit Virgin-szigetek és a Korona fennhatósága alá tartozó, de Nagy-Britannia részét nem képező Man-sziget. Előfordulnak a nyilvántartásban ugyanakkor váratlanabb bejegyzési országok is, köztük Zimbabwe, Irán, Uganda, sőt, Líbia is.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.