Persona. Marilyn

2012. március 21., szerda, Színház az egész világ

Ki volt Marilyn Monroe? Az ötvenes évek Amerikájának szexszimbóluma, a bálvány, az isteni szőkeség, a szőke démon, a szőke csillag, a felülmúlhatatlan és imádott sztár, vagy ahogyan barátja, Truman Capote írta róla: "gyönyörű gyermek".

  • Fotók: Henning János
    Fotók: Henning János

S tudnunk kell, hogy őt igazán nem lehet vádolni elfogultsággal, viszonyuk önfeledten baráti volt, s mert Capote a saját nemét kedvelte, ezért kapcsolatukat semmi nem befolyásolta, főként a szexualitás nem, jókat pletyóztak együtt, sőt, talán az is elmondható, hogy barátnőjén, az előadásban is megjelenő, nyomasztóan egocentrikus Paula Strasbergen kívül, Truman Capote volt Marilyn egyetlen bizalmasa. Egyik, közösen töltött napjukat káprázatosan felelevenítő emlékezésében "gyönyörű gyermeknek" nevezi a csillagot, aki mindég mindenünnen elkésik, soha nem hord magánál pénzt, s képtelen megismerni önmagát, feldolgozni gyötrelmes gyermekkori élményeit. Csodálatos, ahogyan Capote annak a napnak az estéjét feleleveníti. "Sötétedett. Mintha a fénnyel ő is elenyészett volna, beleolvadt volna az égbe, a felhőbe, eltűnt volna mögöttük. Túl akartam harsogni a rikoltozó sirályokat, hogy visszahívjam: Marilyn! Marilyn, miért történt mindez úgy, ahogyan történt? Mit akart velünk ez a rohadt, kurva élet?"
Azért is idéztük e pár sort, mert megejtő atmoszférája pontosan kifejezi azt a hangulatot, amely belengi az előadást. A nagy hírű, varsói Teatr Dramatyczny előadása, a lengyel színház nagy mestere, Krystian Lupa rendezésében tehát nem arra keresi a választ, hogy ki is volt valójában Marilyn Monroe. Mindaz együtt volt, amiket állítottak Róla, mint felsorolásunk is jelzi, de ennél több is. Személyiség. S a rendező épp a színésznő személyiségének felfejtését kíséreli meg egy olyan előadásban, amelyhez foghatót keveset láthattunk életünkben, noha nem hittük volna, hogy ebben a korban, ennyi színházi élmény után még érhet meglepetés. A rendező a képzőművész és filmrendező Andy Warholt idézi – aki megalkotta Marilyn nagyméretű, gigantikus poszterét, Amerika szexszimbólumának képét, a filmszínésznőét, aki utálta önmagát, mesterségét, a sztározás, a lapok pletykarovatainak hazugságai, túlzásai, az állandó, ízléstelen és gátlástalan vájkálás magánéletében, a pszichiáterek, a lélekelemzők is az agyára mentek, na és persze az ital, a pirulák, a nyugtatók, az állandó hajsza, amelyben élt, a tempó, amelyet részben ő diktált önmagának, részben a filmvilág, miközben öngyötrőn arra kereste reménytelenül a választ, hogy kicsoda is ő valójában? Érezte saját sebezhetőségét, ezért a legkisebb kihívásra is vagy agresszívvé vált, vagy ami még gyakoribb lehetett, magába fordult.
Az előadás utolsó napjainak eseménykerengőjét idézi fel, Marilyn életének lineáris történetét mellőzve, ide-oda ugrálva az emlékek és a valóság között. Andy Warhol filmjei – állítja Krystian Lupa – a személyiségről szólnak, nem az egyéni sorstörténetet, hanem elsősorban a személyiséget mutatják meg a maga megfoghatatlanságában. "Ezért, ha a személyiség a téma, történetmesélés helyett inkább nézni érdemes." Ezt tesszük. Az előadás, mint említettük, Marilyn utolsó napjait varázsolja elénk, lassan, vontatottan kezdődik (ez a lassúság az előadás meghatározó, szervező eleme!). Marilynt Sandra Korzeniak alakítja óriási empátiával, elementáris játékkedvvel teremtve meg a csalfa illúziót, hogy valóban az igazi Marilynt láthatjuk, aki erre, és csakis erre az alkalomra jött vissza a másik világból, az árnyak világából. Az előadás elején lepusztult szobájában ül, egy hatalmas tervezőasztalon, aminek egy része az életében oly fontos szerepet játszó ágya is, félmeztelenül, és monologizál, csacsog, pötyög, motyog, mórikál, mondja az életét, aztán megjelenik sorsában, utolsó napjaiban, egész zátonyra futó, elbaltázott életében oly különös szerepet játszó, bizalmas barátnője, Paula, s a monológ – melynek során videóképen láthatjuk a beszélőt – dialógusba vált át. Már beszélgetnek is, noha Marilyn továbbra is könnyedén csacsog, Paula válaszol, ő is önkínzón monologizálásba kezd saját életéről, időnként Marilynre is célozgatva, amint véletlenül elhangzik a férj, Arthur Miller neve, Marilyn láthatóan idegesen rezzen össze. Egyszerre hirtelen gyorsulnak fel az események (az előadásra a lassúság a jellemző, de a ritmusváltások minuciózus aprólékossággal megtervezettek, és mindég különös jelentőséggel bírnak!). Marilyn bekapcsol egy rádiót, a harsogó zenére összesimulva kezdenek önfeledten táncolni, egymásba kapaszkodásukban van valami fojtott, talán be sem vallott, bujkáló érzékiség is, de hamar szétválnak, s a harsány zenére Marilyn váratlanul tombolni, őrjöngeni kezd, mintegy énje árnyoldalát mutatva meg, ha csak pillanatokra is. Aztán megjelenik utolsó napjainak másik állandó társa, a fotográfus, Paula elmegy, a férfi, akárcsak karrierje elején, amikor fotómodellként dolgozott. s meztelenül fényképeztette magát, fotografálni kezdi, és a színésznő engedelmesen vetkőzik le, önfeledt szemérmetlenséggel tárva ki testét a masinának. Aztán pisztolylövésszerű hang billenti ki őket, s váratlanul csörögni kezd a telefon. Marilyn hosszas vacillálás után felveszi a kagylót, és életének másik váltakozó főszereplőjével, a pszichiáterével cserél eszmét életéről. Újabb és újabb figurák jelennek meg, időnként a ház előtt elzúg a magasvasút, s következik a nagy zárókép. Ebben a nagy filmes jelenetben váratlanul gyorsul fel minden, reménytelenül egyensúlyozva egy tömegjelenet és egy szaturnália között, majd Marilyn lefekszik és meghal. A videóképen lángolni kezd sokak által imádott, gyönyörű fehér teste.
Hogy végeredményben miért halt meg, rejtély, mint ahogyan rejtély az is, miért élt, ki volt, és végeredményben mit akart attól, Capote szavait idézve, a "rohadt, kurva élettől"? Erre keresi a választ férje is, Arthur Miller, a drámaíró, egész életében, reménytelenül. Hiszen nem képes feldolgozni felesége emlékét, képtelen megfejteni a titkát. Kanyargó időben című emlékirataiban, amelyekből talán a darab is merít itt-ott, felidézi házasságuk végét, az általa írt Kallódó emberek című John Huston-film forgatásának kínos napjait. (Ez volt Marilyn legnagyobb filmszínészi alakítása és sikere, partnere kislánykori bálványa, Clark Gable volt.) "Mi lenne, tűnődtem, ha többé nem lenne filmsztár, vajon élhetnénk mindennapos, terhektől mentes életet a síkságon, messzi ettől a csúcstól, ahol olyan ritka a levegő? Amikor erre gondoltam, egy pillanatig úgy éreztem, mintha kicsúszott volna a lábam alól a talaj, és mintha Marilyn elveszítette volna identitását. Közönséges emberként, aki helyesen írni is alig tud, mihez kezdene önmagával?" Később elszégyelli magát ábrándozásai miatt, "hiszen éppen ez az ő diadala, hogy filmsztár, ez az ő élete eredménye". S később: "Marilyn igazi énje és ez a filmsztár egy és ugyanaz. Ő Marilyn Monroe volt, és ebbe pusztult bele."
Az előadás egy lélek feltárása, önfeledt, sokszor szemérmetlen gyónás, de a sok válasz között elvész az igazi, Marilyn személyiségének rejtélye nem tárul fel, sorsrejtvénye nem fejthető meg.

Hozzászólások
Szavazás
Mi a véleménye arról, hogy Sepsiszentgyörgyön a járványügyi vörös forgatókönyv lépett életbe?









eredmények
szavazatok száma 77
szavazógép
2012-03-21: Pénz, piac, vállalkozás - :

Hírbörze

Romániai gázt venne Ukrajna
Németországgal, Romániával és Törökországgal kezdeményezett tárgyalásokat Ukrajna évi 2–3,5 milliárd köbméter földgáz vásárlásáról, hogy csökkenthesse orosz importfüggőségét.
2012-03-21: Színház az egész világ - Mózes László:

A színház büféjében

Elöljáróban szögezzük le, a Tamási Áron Színház megújult büféje arculatával – mondhatni, levegőjével – nem csak teátrumhoz kötődő beszélgetések, találkozások helyszíneként kínálja magát, hanem befogadóhely bármilyen kulturális, lelket s rációt egyaránt pallérozó gondolat formázásához.