A német bestiárium

2012. március 22., csütörtök, Színház az egész világ

Amikor a második sepsiszentgyörgyi színházi biennálét felvezető jegyzetemben a színház ezer arcáról írtam, sokan kételkedve csóválhatták a fejüket, ugyan, ez túlzás.

  • Fotó: Henning János
    Fotó: Henning János

A Reflex 2 eddigi előadásai bizonyítják, hogy egyáltalán nem az, a fesztivál változatos, remek, egymástól sokban különböző előadással örvendeztetett meg már addig is, s csak remélhetjük, a java még hátra van.
Ha igaz Shakespeare kihívó állítása, miszerint "színház az egész világ", s ha folytatjuk a filozófus Wittgenstein Logikai filozófiai traktusának egyik fontos megállapításával, miszerint a világ mindaz, aminek az esete fennáll, akkor leszögezhetjük, hogy a színházi spektákulumokban – ezért is beszélhetünk a színház ezer arcáról! – megjelenik az egész világ, mindaz, aminek az esete fennáll, csak a megközelítés, a kivitelezés különbözik, hiszen a huszonegyedik század elején a megújuló színház egyre merészebben keresi az önkifejezés különféle formáit. Ebben a mozgásban lévő folyamatban hangsúlyozottan fontossá válik az adott színház saját nemzeti színműveihez és színjátszásához, a hagyományhoz való viszonya.
Amikor a műsorban felfedezhettem az egykori német költőfejedelem, a Nobel-díjas Gerhart Hauptmann naturalista darabját, a magyarul már igen korán lefordított és be is mutatott A bundát, meghökkentem, mit akarnak ezzel a maga korában kihívónak számító, merész társadalomkritikai éllel megírt színjátékkal, ami fölött, gondoltam (ezért kell mindig látni a medvét, itt A bundát, mielőtt előítéleteink eluralkodnának tisztánlátásunkon), eljárt az idő. Hát lehet, ha a maga korának stílusában viszik színre, nézhetetlen, unalmas előadást láthattunk volna, de szerencsére nem így történt.
A schwerini Mecklenburgisches Staats­theater vendégrendezője, a mai német színház fenegyereke, Herbert Fritsch, aki színészként kezdte, rendezéssel, intermediális kísérletekkel folytatta merészen felívelő pályáját, szabadon viszonyult az alaposan átgyúrt hauptmanni szöveghez, és olyan fergeteges komédiát rendezett, amelyet ritkán látni, a tizenkilencedik századvégi, vidéki német bestiárium jelenik itt meg, a színészek önfeledten, a ripacskodás határán egyensúlyozva, de a ripacskodást is kihívóan parodizálva, számtalan, önmagában is megálló, de egymást merészen kiegészítő ötlettel dúsítva játékukat, úgyszólván díszletek nélkül, egy paraván körül kerengve, s a hauptmanni "bundát" kifordítva, mint egy kesztyűt, viszik színre a szerző által az ősbemutató alkalmával nemes egyszerűséggel csak "tolvajkomédiának" nevezett darabot úgy, hogy Hauptmann vitriolos társadalomkritikáját a gúny, a paródia, a szarkazmus csak felerősíti. Az előítéletek és elfogultságok, a mindenkori, már-már középkori viszonyokat idéző kiszolgáltatottság és a kegyetlen hatalom együttes jelenléte szuggerálja a bestiárium jelleget. A hatalom túlkapásaival természetesen nem értenek egyet, ugyanakkor egymást is szidják, mocskolják, kifigurázzák, leszólják. Az egyének időnként kiválnak ideig-óráig ebből a bolyból, de mindig visszasettenkednek, hiszen esélyük a fennálló, bornírt s szűk látókörű hatalommal szemben csak együtt lehet. Ha lehet?
A szarkasztikus előadás egyik parodisztikusságában is komor jelenete, amikor a hatósági ember összekötözi a bolyt, most már tényleg csak együtt tipeghetnek, topoghatnak, a kiszolgáltatottságuk teljes, de addig csűrik és csavarják a szót, amíg kioldják őket. Megint szabadok, ha ez a szabadság. A hatósággal és az egymással való kibabrálás, a népi ügyeskedés olyan egyveleget teremtenek itt, amelynek hatása alól egyszerűen nem szabadulhat a néző. Az egymást leköröző gegek és az elképesztően önfeledten, szemérmetlenül magamutogató, mindent és mindenkit, még önmagát is kifigurázó színészi játék egyszerűen elsodor. A falu világa bestiárium, s ismétlem, bolyra emlékeztet, együtt vannak, még akkor is, ha egyenként szinte semmiben nem értenek egyet. S ezt a megtervezett koreográfia megdöbbentően hatásosan valósítja meg.
A végén a vastaps után a harmonikás vezetésével, önfeledten énekelve a színészek lejönnek a színpadról, a nézőtéren vonulnak, feltartóztathatatlanul, a játék nem ér véget, nem akar véget érni, nem érhet véget soha.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a június 9-i európai parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 753
szavazógép
2012-03-22: Elhalálozás - :

Elhalálozás

Szívünk mély fájdalmával tudatjuk, hogy a drága jó férj, édesapa, keresztapa, sógor közeli és távoli rokon, barát szomszéd és ismerős,
id. BABÓS GÉZA
életének 76., házasságának 42. évében 2012. március 19-én hirtelen elhunyt.
Drága halottunk földi maradványait 2012. március 22-én, csütörtökön 15 órakor helyezzük örök nyugalomra a kurtapataki katolikus ravatalozóháztól.
A gyászoló család
5053
2012-03-22: Színház az egész világ - Mózes László:

Közönségtalálkozós feljegyzések

Hogyan készül, mi motiválja egy-egy előadás megszületését, mit gondolnak szerepeikről a színészek – ilyen és ehhez hasonló kérdésekre keresik a választ esténként a sepsiszentgyörgyi Gyárfás Jenő Képtárban szervezett közönségtalálkozókon. Ritka alkalom bepillantani egy-egy vendégtársulat műhelytitkaiba, hallgatni színészt, rendezőt, értelmezni, boncolgatni a színpadon látottakat.