Hogyan készül, mi motiválja egy-egy előadás megszületését, mit gondolnak szerepeikről a színészek – ilyen és ehhez hasonló kérdésekre keresik a választ esténként a sepsiszentgyörgyi Gyárfás Jenő Képtárban szervezett közönségtalálkozókon. Ritka alkalom bepillantani egy-egy vendégtársulat műhelytitkaiba, hallgatni színészt, rendezőt, értelmezni, boncolgatni a színpadon látottakat.
A Reflex 2 Nemzetközi Színházi Biennále mindennapos, késő esti programpontja az előadások utáni közönségtalálkozó. Noha mind a fordítás, mind a beszélgetés vonalvezetése nehéz feladat elé állítja a diskúció részvevőit, s bizony, nem könnyű célzottan megszólítani egy-egy előadás olykor szinte teljes, népes színészgárdáját (miként a keddi, németországi Mecklenburgisches Staatstheater esetében), igen izgalmas látni a karaktereket formáló színészek smink nélküli arcát, hallgatni gondolataikat.
Tolmácsolásként sem mindennapi feladvány a Radio Muezzin (Rimini Protokoll, Berlin – Goethe Institut, Kairó) dokumentarista előadásban fellépő hús-vér müezzinek szavait eljuttatni a közönséghez: arabból előbb angolra, aztán magyar és román nyelven érkezett a szöveg. Az elhangzottak szerint Jordániában, Kairóban is elkezdődött az imára szólítás "központosítása", lényege, hogy a hívó szót nem megszokott módon a müezzin mondja, hanem azt szabványosítottan, rádióhullámokon keresztül továbbítanák (központosítás, vallási, szakrális hagyomány felszámolása, e fogalmak hallatán már nem is távoli a müezzinek világa). A vak müezzin akkor értette meg igazán, mennyire fontos színészi munkája, amikor ráérzett a közönség viszonyulására, mint mondja, nem esett nehezükre nyilvánosan imádkozni, mert a színpadon is van egy bizonyos spiritualitás; s ha majdan úgy érzi, mégis saját hangján szeretné imára hívni az embereket, megteheti, mert kikapcsolja majd a rádiót... A rendező, Stefan Kaegi dokumentálni szerette volna ezt a változást, ugyanakkor a müezzinek úgy érzik, nem váltak "szuperhősökké", de úgy vélik, azok, akik megnézték az előadást, örömmel fogadták, hogy az iszlám más, mint a média által festett kép.
Az itáliai előadás, A szemüveg trilógiája (Sud Costa Occidentale Társulat, Palermó) után kifejtették: a commedia dell’arte benne van a vérükben, Emma Dante nagyon erős rendezői színházat teremt, szerinte a társadalom peremére leginkább három réteg szorult: szegények, betegek és öregek. A kolozsvári színészek a Hedda Gabler című előadás után elmondták, Andrei Şerban rendezővel sikerült túllépniük önmagukon, a próbafolyamat során "mind mélyebbre ásott bennünk", ugyanakkor a dráma ellenére nagy hangsúlyt fektetett arra, hogy egy-egy figurában megtalálják a komikus fonalat. Végül – de nem utolsósorban – a Persona. Marylin (Teatr Dramatyczny, Varsó) előadás rendezője, Krystian Lupa arról beszélt, már nem érdeklik a történetek, hanem a mindenkori személyiségre – "színes emberekre, őrült művészekre" – kíváncsi, színészeit arra ösztönzi, próbáljanak azonosulni a bemutatandó személyiség vágyaival, temperamentumával, mindazzal, ami élő egy emberben. Mi a személyiség? – kérdezte. – Talán az, amit nem tettünk meg, vagy az, amiről álmodunk, esetleg, amit nem sikerült elérnünk az életben – keresgélte a választ a lengyel színház 69 éves "fenegyereke", hozzáfűzve, a színész egy eszköz az ember megismeréséhez, mélyebbre hatol, mint egy pszichiáter...
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.
