Elis­mer­ték, hogy a bajokat a kiöregedéssel járó közöny, a nép vezetésére-irányítására alkalmas helyi egyéniségek hiánya okozza. Vajon van-e ok a kilátástalanságra? Ezzel a kérdéssel indultunk falunézőbe.

Hidat s halastavat Türkösnek
– Mit tudott megvalósítani a falu javára a községvezetés, mert a Pákéban uralkodó állapotok az elégedetlenség irányába tolták el a mutatót? – kérdeztük Kerestély Csabát, Barátos község polgármesterét, akinek gondjaira bízták magukat nyolc évvel ezelőtt a falu választópolgárai.
– A falu jövője szempontjából fontos, hogy sikeresen pályáztunk Barátos, Orbai­telek és Páké, tehát mindhárom település csa­tornahálózatának kiépítésére, s most a műszaki terv kidolgozásánál tartunk, melyet a székelyudvarhelyi Totalprojekt cégnél rendeltük meg. Külön szennyvíz-hálózata lesz minden településnek, már az ülepítő- és derítőállomások számára is megvásároltuk, telekkönyveztettük a szükséges területeket. Kí­vül-belül sikerült felújítani a falu kultúrotthonát, amit nagyon fontosnak ítéltünk, mert értékeltük az ott folyó magyar közművelődési munkát, s amelybe mondhatnám, hogy bekapcsolódott az idősebb pákéi emberöltő is. Későbbre maradt egy illemhely és mellékhelyiség felépítése, amit a jelenlegi épülettömb mellé kell majd odatoldani.
Sajnos, a dolgok eléggé lassan haladnak – vonták le a helyiek a következtetést: hosszú a pályázatok kifutási ideje, a kedvezőtlen fővárosi elbírálások ellen aligha van apelláta. A barátosi községvezetésnek is úsznia kell az árral, mert azzal szemben állni meglehetősen nehéz.
– A sok hó miatt sártenger a falu. Jut-e kavics a leromlott utcarészekre? Mi az, amit a sikertelenségek lajstromára kell írnia a községvezetésnek?
– Valamennyi kavicsot szórunk majd, de mert következik a kanalizálás, a teljes feljavítás indokolatlan. Terveztük, hogy építtetünk egy hidat a Kőrösi-patakra, de csak erre az évre maradt. Van ugyan egy megépített híd, amit oda szeretnénk átköltöztetni.

Hová tűnt a közösségi szellem?
Bekopogtattunk Szabó Attilához, aki a Magyar Polgári Párt színeiben még három pákéi falustársával képviseli a települést a barátosi községi tanácsban.
– Ön első mandátumát tölti a barátosi tanácsban. Mi volt a helyiek óhaja, mit kértek a lepergett, közel négy esztendő alatt? Mi az, ami megvalósult, és mi nem?
– Sajnos, kevés az a látható dolog, amely a falu népének érdekeit szolgálná. Ilyen a sokat emlegetett türkösi híd. Benn, a falu határában található egy eléggé elszigetelt, kilenc házból álló kis településrész, a neve Türkös. Ezt egy mezei út köti össze a faluval. Megfelelő híd hiányában természeti csapás esetén mentőkocsival, vagy Isten ments, tűzoltóautóval lehetetlen megközelíteni. Gyorsabban kellett volna lépni, mert a helyzet tűrhetetlen. Pályáztunk is rá, de a dolgok nagyon lassan haladtak. Kértük a községvezetést, pályázzon valamiféle parkosításra, mert volt pályázati kiírás, hadd szépítsük a települést. Sikertelen volt az a javaslatom is, hogy a leendő türkösi híd mellé – ahol egy arra alkalmas tanácsi terület fekszik – képezzünk ki két halastavat, az mellékjövedelmet hozhatna a községnek. Ha falusi turizmusról beszélünk, jó volna ha az idegeneket valamivel idecsalogathatnánk, ha volna, mit megmutatnunk nekik. Eltelt húsz esztendő a rendszerváltozás után, és a mi falunknak nincs egy testvértelepülése vagy testvéregyháza, ebben az irányban is szeretnénk lépni. Kérni fogjuk, hogy kavicsoztasson a tanács, mert még sokára kezdik meg a szennyvízhálózat építését, s addig mi caplathatunk a sártengerré vált utcácskáinkban. Az eltelt években nem tartottak nálunk falugyűlést. Bizo­nyá­ra óhajtanák a földből-állattartásból élő családok, hogy alkalomadtán szakemberek ismertessék a legújabb gazdasági jellegű törvényeket, nyújtsanak szakmai tanácsokat, mondják el, hogy miként lehet kisebb, de hasznot hozó pályázatokat készíteni. Hang­súlyo­zom, ez nem politizálás részemről. A falumért akarok harcolni, mert látom, idegenek jönnek és felvásárolják a földeket, amit falusfeleimnek el kell adniuk azért, hogy rendszeresen ki tudják venni gyógyszereiket. Ez nagyon összetartó falu volt. Itt minden építkezésnél jelen volt a közmunkázó pákéi ember: templomnál, kultúrotthonnál, sport- és tekepályánál. Sajnos, megbomlott az összetartásra, az egységre törekvés készsége: dacol a falu népe a különböző nézetek árjaival. Kevés az olyan tehetős ember, mint Péter Gergely far­mer, mezőgazdász és állattenyésztő, aki bebizonyította, hogy csak sok munkával, felette nagy kitartással és szorgalommal lehet biztos alapot teremteni a családnak.

Gazdaember gondjai
Péter Gergelyt nehezen sikerült szóra bírnunk.
– Nem szeretek szerepelni – mondta –, nem vagyok dicsekvő ember. Ha az én munkámat példaként akarják emlegetni, el kell mondanom, hogy egy vegyes farmot hoztam létre nehéz munka árán. Szerintem ez a gazdálkodási forma mutatkozik még kivitelezhetőnek a jelenlegi körülmények között. Eredménye a tejtermelés. Ez az egyetlen, ami pénzt hoz a konyhára. Saját hűtőtankkal rendelkezünk. A tejet a Covalact cégnek adjuk, utánajön, és készen el is szállítja. Sajná­lattal kell elmondanom, mind a kisebb, mind a nagyobb gazdaságoknak egyre nehezebb a helyzete. Ezelőtt húsz évvel megéltünk négy tehén után, tíz évvel ezelőtt hat-hét állat után – s most mondjam azt, hogy van negyven, s így sem vagyok megelégedve? Az egyik legnehezebb mun­ka a miénk. Szükségünk van a tudásra, a tudomány fejlődik, s rászorulunk a szakemberek tanácsára, az állatorvosra. Csak így lehet. Tízhektárnyi földdel rendelkezünk, az évek során vásároltuk, ezenkívül még vagy 50 hektárt művelek bérben. Világos, ugye, hogy a siker csak munka árán jön meg?
Péter Gergely jó évet jósol a kalászosoknak. Szerinte a hótakaró eléggé megvédte a fagytól a vetéseket. Krumplit is termelt a tavaly, de amikor látta, hogy a felvásárlók 30 banit ígérnek érte, megtartotta, és feletette a tehenekkel. Keresi minden helyzetben azt, ami a túlélést biztosítja, mert két fiúgyermek édesapja.

Felkarolni a hagyományt
Híre ment a környéken, hogy minden baj, nincstelenség és gond mellett élő itt a falusi közművelődés. Bagoly Antónia tanítónőt kerestük, aki tizenhatodik esztendeje tanítja a pákéi gyermekeket, de felvállalta a kulturális tevékenységek szervezését is. Egyfajta vonzóerő volt a kijavított és fűtött kultúrház – mondotta. A tanítónő nem azok közé tartozik, akik kijelentik, hogy pedagógusként semmi közük a kultúrmunkához, őket senki nem kötelezheti arra, mint a régi rendszer idején. Elmondta: évekkel ezelőtt a pákéi fiatalok kérték fel, hogy tanítson be nekik szüreti táncot, s attól a perctől az ő számára is tovább él Pákéban a már létező szerencsés hagyomány. Közrejátszott az is, hogy a házaspár fészket rakott a faluban, jobbnak, szerencsésebbnek találta a városi helyett ezt az életmódot és megélhetést.
– Itt most az én tanítványaimtól kezdve a diákokig, a negyvenévesekig, mindenki készséggel részt vállal a kultúrmunkában, ha felkérjük – tájékoztatott a tanítónő –, s ez is egyfajta összetartó kapocs a faluközösségben. Az is igaz, hogy mindig van közönségünk, felpártol a falu, miképpen tanulmányi kirándulásaink alkalmával a gyermekek szülei is készséggel velünk tartanak. Van színjátszó csoportunk, tánccsoportunk, mazsorett­csoportunk, mely a községközpont fúvószenekarához szegődött, a községvezetés alapjaiból rövidesen megfelelő magyaros-mutatós új ruházat is kerül a lányoknak. Az utánpótlást már itt, az iskola padjaiban képezzük, mert a tanulók is táncolnak. Hadd soroljam, hogy 2012-ben ünnepeltünk a farsangon, március 8-án, március 15-én. Májusra olyan összeállí­tással készülünk, melynek központi témája a tavasz, a természet gyönyörű ébredése. Az előadások alkalmával bejövő pénzeket mindig a faluközösség hasznára fordítjuk.
A pákéi ünnepségek állandó résztvevője a százéves múltra visszatekintő helybeli református egyházi dalkör, a környékbeli kórustalálkozók, de különösen az egyházi kórustalálkozók résztvevője. Ve­ze­tője, Szántó István a falu históriájára és jelenére vonatkozó adatok gyűjtője, és készül összeállítani a történelmi múlttal rendelkező település falufüzetét.

Védenék a millenniumi hársakat
– Egyházunk sem bír jobb gazdasági lehetőségekkel, mint a falu. Örvendünk, hogy kissé megújult a presbitérium, fiatalabbak is kerültünk a vezetőségbe – mondotta Szabó Attila. – Rajtunk múlik, hogy segítsük, mert nem lehet azt nézni, hogy minden esztendőben mínusszal zárjon. Képvisele­tünk gyenge, és hadd mondjam meg, mi magunkat sem tudjuk mindig megfelelő módon képviselni.
– Kis egyházközség a miénk – érzékeltette Mihály Árpád gondnok a helybeli református egyházközség helyzetét. – Tele vagyunk gonddal: leromlottak az egyházi telkeket körülvevő kerítések (paplak, kántori lak, imaterem, temető). Ezek kijavítása volna a legsürgősebb. Anyagi nehézségeink van­nak, de bízom abban, hogy az említett munkákat kalákával el tudjuk végezni. Nagyobb gond a várkert, ami a templomot és az emlék­fákat őrzi, s ez újabb anyagiakat követel, de sajnos, hátralékosaink száma is elég nagy.
Tiszteletes Isán Antal lelkipásztort csak telefonon tudtuk elérni. Elmondta, hogy a megyei tanács 3000 lejjel segíti az egyházat, amit a templom és a várkert tatarozására és működési kiadásokra használnak, s a barátosi községi tanács is ígért anyagi támogatást. Nos, úgy éreztük, hogy Páké mégiscsak sikeresen úszik szemben az árral!