A magyar közszolgálati televízió a Krém extra exkluzív adását ígéri szerda estére, de ez a nap valószínűleg nem ezzel a — előlegezzük meg — látványos műsorával vonul be az újabb magyar történetbe, hanem a szolidaritási nap akciósorozatával.
Erre a napra hirdették meg a szakszervezetek és az érdekvédelmi meg a szakmai szervezetek a tiltakozást az egészségügyi reformok és a szárnyvonalak tervezett bezárása ellen. Érdekessége e szolidaritási napnak az, hogy a szakszervezetek és a szakmai szervezetek összefogtak, leadtak a kormány elutasított terveivel szemben egy alternatív javaslatsorozatot is, amely a hónapok óta az érdeklődés centrumában álló egészségügyi és közlekedési reform mellett a nyugdíjak megnyugtató rendezésével is foglalkozik. Ahogyan Hegedűs Zsuzsa szociológus a Hír Tévében kifejtette, a szakszervezetek sem nagyon tehetnek mást, mennek a nép után, s minden jel arra mutat, hogy az istenadta nép elutasítja a kormány ,,reformelképzeléseit." Ami nemcsak a kormányt állítja választás elé, hanem a szocialista párt képviselőházi frakcióját is, hiszen a ,,mezei képviselőknek" időnként szembe kell nézniük választóikkal, akiknek mást ígértek a kampányban, mint amit a Gyurcsány-kormány, lendületéből veszítve, igyekszik megvalósítani. Ráadásul a Gyurcsány-féle őszödi beszéd után a kormányfő addig megingathatatlannak tűnő tekintélye is erodálódott. Az MSZP különben történetének mélypontján áll, népszerűsége jelenleg 15 százalék körül ingadozik, s ha a szolidaritási nap után megkezdődnek a beígért sztrájkok, ez a népszerűség tovább csökkenhet, s a nagy pártból középpárttá váló MSZP tovább csúszhat a lejtőn. Továbbá Hegedűs Zsuzsa, franciaországi tapasztalatokon edződve, lucidusan fejtegette azt is, hogy a reformdiktatúrának nincs esélye, s a szocialisták, ha nem vállalják fel a szolidaritási nap résztvevőinek elképzeléseit, soha többé nem használhatják a baloldali jelzőt. v Ráadásul — ne feledjük, Magyarországon vagyunk, a korlátlan lehetőségek és a következmények nélküli pátriában — tovább folyik az egészségügyi reform kapcsán a két kormányzó párt csatája. A jelenleg egy százalékon álló SZDSZ vezetői egyre többet fenyegetőznek a koalícióból való kilépéssel, szerintük a több mint nyolcvan szocialista módosító indítvány teljesen kiforgathatja a reformot. v Kavarja a kedélyeket egy újonnan bevezetendő adófajta, az ún. értékalapú ingatlanadó, amelyet a kormány tervei szerint 2009-re lehetne bevezetni, de az önkormányzatok már most kivethetik ezt az adófajtát, ami nem kötelező ugyan, de az MTV l-nél A szólás szabadságában megszólaló, elkeseredett polgármesterek szerint a törvény a 22-es csapdája, az önkormányzatok ugyanis rá lesznek kényszerítve arra, hogy bevezessék, hiszen csökkennek az állami támogatások. Magyarán: az önkormányzatoknak nincs pénzük fejlesztésre. S másra is alig. Tállai András fideszes politikus és polgármester szerint jelenleg a költségvetési pozíciók és a lakosság terhelhetőségének mértéke illuzórikussá és feleslegessé teszi ezt az adónemet, hiszen csakis a lakosság s a vállalkozások veszíthetnek, amelyeket már nem szabadna tovább terhelni. v A kormány az uniós támogatásokban bízik, amelyek, ha ideérnek, valóban jelentős változásokat idézhetnek elő, de ideérnek-e? Közgazdászok szerint nincs egyetlen olyan projekt sem, amelyben ne lenne valami disznóság. Várhatóak tehát a szigorú uniós vizsgálatok. Ráadásul a kohéziós alap példája is riasztó, egyetlen fillér sem jutott ezekből az összegekből oda, ahová szánták, nem arra a célra használták fel a pénzeket, amire kérték. Az uniós vizsgálatoknak, ha megkezdődnek, valószínűleg, személyi következményei is lesznek abban az országban, amelyet nem véletlenül neveznek felelősség nélküli országnak, hiszen a pénzügyminiszter már a választások előtt eljátszotta hitelességét, amikor hamis adatokat közölt az ország gazdasági helyzetéről, s tevékenységét azóta is botrányok tarkítják…