Nem számít kompromisszumra Szerbiával Hasim Thaqi, a Koszóvóban tartott parlamenti választásokon győztes Koszovói Demokratikus Párt (PDK) vezetője. Az egykori gerillaparancsnokból lett politikus erről a Frankfurter Allgemeine Zeitung tegnapi számában megjelent nyilatkozatában beszélt.
Az ENSZ-közigazgatás alatt álló dél-szerbiai tartomány jövőbeni miniszterelnöke hangoztatta, hogy tiszteletben kívánja tartani a közvetítői ,,trojkával" december 10-ig zajló tárgyalásokat. Azután azonban következik Koszovó saját napirendje, mégpedig a függetlenségről való döntés ― jelentette ki. Az albán politikus hangsúlyozta, hogy nemzetközi támogatásra számít a függetlenség kinyilvánításához. ,,Nem tudunk várni addig, ameddig valamennyi állam kész elismerni bennünket" ― fűzte hozzá, hangoztatva azt is, hogy a szerb fél által javasolt, úgynevezett ,,Hongkong-modell" sem elfogadható. Thaqi ugyancsak elvetette a ciprusi formulát, mint ahogy elvetette a Szerbiával való föderáció vagy konföderáció gondolatát is. A PDK vezetője szerint elérkezett a döntés ideje, s nem lehet szó további halogatásról. ,,Csaknem egy évszázada erre várunk" ― hangoztatta. A függetlenség kinyilvánításával Koszovó nem kíván kellemetlen meglepetést okozni a demokratikus világ ― sem Washington, sem az EU ― számára. Ezzel kapcsolatos magatartását összehangolja a nemzetközi közösséggel ― ígérte Thaqi ―, mert ,,nem akarunk elszigetelt függetlenséget". Ám december 10. után Koszovó ― Washingtonnal és Brüsszellel egyeztetve ― meghozza döntését. Thaqi szerint Koszovó ezt követően azonnal csatlakozni kíván a Nemzetközi Valutaalaphoz, s a függetlenség deklarálása után négy-hat hónapon belül a Világbankhoz is. Elsődleges fontosságúnak nevezte ugyanakkor, hogy a tartomány hivatalos függetlenné válása után nemzetközi polgári erő, valamint a NATO jelen legyen Koszovóban. Hangsúlyozta, hogy valamennyi szomszéddal jó kapcsolatokra törekszenek, s jobb kapcsolatokat kívánnak kiépíteni Szerbiával is. ,,Ily módon tudunk lépésről lépésre integrálódni a nemzetközi intézményekbe" ― jelentette ki.
Az orosz külügyminisztérium közleményében felszólította a koszovói albán vezetőket: a választások után tartózkodjanak minden olyan lépéstől, amely destabilizálná a térséget.
Az Európai Unió több tagországának külügyminisztere, valamint az EU külpolitikai főképviselője is Koszovó függetlenségének egyoldalú kikiáltása ellen foglalt állást Brüsszelben. Az EU-külügyminiszterek értekezletén részt vevő Carl Bildt svéd külügyminiszter azt tanácsolta a koszovói albánoknak, jó lenne, ha gondolnának a nemzetközi összefüggésekre. Elismerte, hogy Koszovó Szerbiától már de facto független, de hozzátette: nem hiszi, hogy ,,a nemzetközi közösségtől függetlenné akarnának válni. A NATO-tól védelmet, az EU-tól támogatást akarnak". Hangot adott azon aggodalmának, hogy a hét végi parlamenti választások nyomán nem csupán a koszovói albánok, de a Koszovóban kisebbségben levő szerbek is függetlenedni akarnak. Jim Murphy, az európai ügyek brit államminisztere szerint Koszovónak függetlenné kell válnia, de nem egyoldalú függetlenségi nyilatkozat révén. Javier Solana, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője szerint Koszovó hivatalos függetlenedése ,,megfelelő előkészületet" igényel.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.