Kik vagyunk? Mi az ember?

2012. március 31., szombat, Színház az egész világ

A vilniusi színház Gorkij-előadásában ismét láthatjuk a Hamlet szereplőit, de itt az Éjjeli menedékhely csak ürügy, kiindulópont a nagy kísérlethez.

  • Fotó: Barabás Zsolt
    Fotó: Barabás Zsolt

Egy olyan laboratórium, ahol a színészek és a rendező – levonva a Hamlet szerteágazó, messzire mutató, ám kikerülhetetlen tanulságait – megpróbálja áttörni a színész és a szerep, a szerep és a néző, a szerepeket alakító színész és a közönség közötti határokat.
Nem véletlen, hogy a Hamlet próbafolyamatának idején kezdték el – a rendező, Os­karas Korsunovas szerint hűen Shakespeare ars poeticájához, miszerint a színház tükröt tart a természetnek és az embernek, fel akarják mutatni a szerep maszkja mögött a szerepeket formáló színészek személyiségét, áttörve a drámai szöveg és a valóság közötti, amúgy is ingatag, ám mindég meglévő határokat. "Gorkij szövege csak akkor válik fontossá – mondja a rendező –, amikor annak talaján a színészek saját személyiségüket tudják fölnevelni, saját személyes tapasztalataik alapján. Ez laboratóriumunk legfőbb célja: közös felületet találni a színész személyisége és az általa életre hívott idegen alak között. Ezért választottunk ilyen különleges teret, és így szabadultunk meg a darab történetétől és annak cselekményétől is."
Mindebből világosan következik, hogy az éjjeli menedékhelyre összeverődött különc figurák, a társadalom hajótöröttjei, mintegy álarcként, a Gorkij-dráma szereplőinek nevében beszélnek, ám szövegük csak részben a Gorkijé. Sok a rögtönzés, az improvizáció, és az önfeledten, felszabadultan vitatkozó, a magukét eszelősen hajtogató szereplők, sokszor egyébként a Gorkij által megírt szövegre támaszkodva – történetük így mindenféleképpen, ha homályosan, ha vázlatosan is, de kialakul –, sokszor eltérve ettől, és más szövegeket is idekeverve, például a Hamletből vagy saját élethelyzeteikből, tapasztalataikból, bátran, felszabadultan, önfeledten és provokálóan rögtönözve, a gorkiji éjjeli menedékhely zátonyra futott, balszerencsés szereplőit áthozzák a mába, dialógust kezdeményezve nemcsak egymás vélt vagy valóságos személyiségével. Itt nem csak a báró és Szatyin, a színész vagy Nasztya vitáznak, az egyre inkább fogyó ital hatására egyre erőszakosabban, gátlástalanabbul, őrjöngésbe is átcsapva, törve-zúzva, ellenvéleményt nem tűrve önmagukkal, hanem a színészek is (!). A szerepeket megszemélyesítő egyéniségek, saját, sokszor intim élettapasztalataikra is alapoznak. Olyan szövegháló jön így létre, amelyben Gorkij szövege már tényleg csak ürügy, s ha néha bátran és eszelősen gajdolják is, csak egy, az egyik érv a sok közül a végeérhetetlen vitában, amely az ember helyzetéről és az önazonosságról folyik, arra kérdez rá ismét, de most a szerepek maszkjai mögül kibeszélve, amit már a Hamlet hatalmas előadása is megpendít: hogy kik vagyunk, mit akarunk, milyen az ember, "vedd akármi részben"? Mázolhatja az ember magát akármilyen színűre – dörmög Bubnov (Julius Zalakevicius, a Hamletben Horatio), minden úgyis lekopik róla, mire a színész (Darius Gumauskas, a Hamletben Laertes) kapásból replikázik: műveltség – idiotizmus, ismertem egy színészt, teljesen hülye volt, kibetűzni is nehezen tudta szerepe szövegeit, ám úgy játszotta el a hősöket, hogy a színház recsegett-ropogott, a nézők lelkesedtek. Nasztya (Rasa Samouolyte, a Hamletben Ofélia) rikácsolni kezd, hihetetlen indulattal, aminek okára csak később derül fény, nem arra várt, ami eljött, nem azt várta életétől, amit beteljesített. Érdekes Kleszcs (Jonas Verseckas) elkezdett, majd félbehagyott szövege is, miszerint az ember "söpredék, naplopó csürhe, hánynom kell, ha csak ránézek", ami éles ellentétben áll Szatyin (Dainus Gavenonis, a Hamletben Claudius és a szellem) híres monológjával, miszerint csak az a fontos, hogy "ember légy, hogy ember maradhass, mindég, minden körülmények között – ember!"
És közben a kikacsintások, a közönséggel való, ripacskodásba átcsapó bratyizások, a teszetosza motyogások, az őrjöngések, a végeérhetetlen ivászat és a mániákus söprögetés. Valaki mindég söpröget, ezek a lecsúszott, de a reményt végleg el nem veszítő, valamiben mégis egyre reménykedő figurák kivétel nélkül tisztaságmániások. S közben isznak, az asztalon gyűlő üvegek légiói bizonyítják ezt. Mert a színen egy hatalmas asztal, mögötte ülnek a szereplők, időnként felállnak, eszelősen köröznek körülötte, s a hihetetlen mennyiségű szesz elfogyasztása után a báró (Darius Meskauskas, a Hamletben a címszereplő) váratlanul jó embernek nevezi Szatyint, a börtönviselt, megkeseredett ivócimboráját. Ha iszol, jó ember vagy, mondja, és megy tovább a szövegek eszelős, egymásba kapaszkodó, egymástól elváló óriáskereke, amelybe belefogózva, tőle eloldozódva járják körtáncukat a szereplők, s Szatyin részegen dadogva hajtogatja, hogy tisztelni kell az embert, szeretni kell az embert, nem lealacsonyítani szánalommal, tisztelni kell! Igyunk az emberért, báró! És isznak, miközben Aljoska (Giedrius Savickas, a Hamletben Marcellus, Guil­denstern, a sírásó) Kvasnyának (Nele Sa­vicenko, a Hamletben Gertrudis) udvarol, s a színész, mielőtt kitántorog a színről, megkéri a tatárt (Tomas Zaibus, a Hamletben Bernardo, Rosencrantz, a másik sírásó), hogy imádkozzék érte. Érzi, jön a vég, de halála után még egyszer megjelenik, és száz, egymásra hányt italosládára hágva mondja el Hamlet nagy monológját valami eszelős derűvel, őrületbe átcsapó mélabúval, mert ki viselné el a kor gúnycsapásait...
A szövegek összeérnek, felszikráznak a felismerések. A többi néma csend.

Hozzászólások
Szavazás
Ön készül nyaralni idén?








eredmények
szavazatok száma 1395
szavazógép
2012-03-31: Kiscimbora - :

Jancsika kutya akar lenni (Bukovinai székely népmese)

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy szegény ember s egy szegény asszony. S azoknak volt egy fiacskájuk, Jancsika.
2012-03-31: Színház az egész világ - Bogdán László:

A fodrásznő és a férfiak

Egy önvallomással kezdeném, az utóbbi két évtizedben kedves német, dél-amerikai és lengyel íróim mellett újra felfedeztem a szovjet delíriumból újjászülető orosz prózairodalmat, színházat és filmet.