Székelyudvarhelyt választotta ki a miniszterelnök, hogy az ország összes prefektusával és helyetteseivel találkozzék, és elmondja: elvárja tőlük, hogy tiszta és becsületes választásokat szervezzenek, az érvényes jogszabályok tiszteletben tartásával.
Kérte, ellenőrizzék bátran a törvényességet, legyenek annak őrei, a közjó képviselői. Bizonyára igaz, amit kissé cinikusan eme összejövetel kapcsán többen megjegyeztek, Ungureanu a kormány iránti bizalmat szerette volna erősíteni, egyebek közt azért, mert ő is látva látja, fogy, apad a párt, melynek nevében az ország dolgait igazgatja, és hogy szinte futva menekülnek az opportunistábbak a lehetséges győztes szövetség felé. Az Udvarhelyen elmondottakból ellenben úgy tűnik fel, Mihai Răzvan Ungureanu nem néhány hónapra, hanem hosszabb távra tervez, s e célból nemcsak ügyesen felmondja azt, amit a Cotroceni-palotából jó ideje sugallnak, hogy nehezen ugyan, de győzni fognak, hanem bátorítja is beosztottjait.
De az udvarhelyi kiszállásnak volt egy RMDSZ-nek címzett üzenete is: a miniszterelnök nagyon megnyomta a szót, amikor az ország tervezett területi-adminisztratív átszervezéséről beszélt, s arról, hogy mily kedvére való ez az elképzelés. Kitetszett, úgy gondolja, mondogathatják, míg el nem unják Kelemenék, partnerei az ország vezetésében, hogy ellenzik a nagy régiókat, melyekben elvesztené súlyát a magyarság, ő és gazdája változatlanul úgy tartja, ennek meg kell történnie. Szerencsénkre egyelőre csak az erős akarással maradtak, parlamenti többségük megállíthatatlanul fogy, s az RMDSZ nélkül e tervük csak álom marad. Mi meg reménykedjünk: még nem vetettek oda az RMDSZ-vezetőknek oly nagy koncot, mely eltéríthetné eddigi elhatározásuktól.
Székelyudvarhely után, ahová eddig még román miniszterelnök nem tette be a lábát (csak Traian Băsescu fordult ott egyet választási kampánya idején, amikor is a dákoromán kontinuitásról szellemeskedett Szász Jenőnek), az Ungureanu-kormány, valamint Hargita megye magyar nagyjai Parajdon a sóbányában, illetve az ott berendezett borpincében múlatták az időt, s ettek tárkonyos pityókalevest meg töltött káposztát. Hajaj, kissé savanykás a menüsor, külön-külön finom lehet mind a kettő, de a székely savanyút savanyúval nem passzít. De üzenete lehetne: vendégnek vagy főszakácsnak savanyú a szája íze.
