Orbán Viktor magyar kormányfő, a Fidesz elnöke április 16-án jelölhet új államfőt a kormánypárti frakciószövetség hétfő késő esti felkérése után.
Schmitt Pál lemondását követően a jelölési folyamatról a frakcióvezetők az esti órákban ötpárti egyeztetést tartottak az Országgyűlés épületében, a miniszterelnök pedig több mint két órán át tartó egyeztetésen vett részt az államfői feladat- és hatásköröket ellátó Kövér László dolgozószobájában. A fideszes házelnök esetleges jelöléséről ugyanakkor újságíróknak azt mondta, "nem aktuális kérdés".
Lázár János, a Fidesz képviselőcsoportjának vezetője az este fél tizenegykor kezdődő kormánypárti frakcióülésről távozva azt mondta: azért adtak kéthetes határidőt a kormányfőnek, mert a Schmitt Pál lemondása után tartott ötpárti tanácskozáson meghallgatták az ellenzék véleményét, amely szerint az ország érdeke egyfelől, hogy rövid időn belül legyen új köztársasági elnök, másrészt viszont az, hogy a jelölt kiválasztásakor kellő körültekintéssel járjanak el. Kósa Lajos, a Fidesz ügyvezető alelnöke szerint még senkinek nincs államfőjelöltje. Arra a kérdésre, hogy hangzottak-e el nevek a tanácskozáson, Kósa Lajos azt válaszolta: lényegében nem.
Mesterházy Attila, az MSZP elnöke látszategyeztetésnek minősítette az ötpárti megbeszélést, és hozzátette: bár az MSZP véleménye szerint nem lehetne pártkatona a köztársasági elnök, a tanácskozáson az derült ki, a kormányoldal nem zárja ki Kövér László megválasztását, sőt, ő az egyik "erős jelölt".
A Jobbik szerint csak "formális összejövetel" volt a hétfő esti ötpárti egyeztetés. Balczó Zoltán alelnök kifejtette: egy lehetőség, hogy a kormánypárti frakciók több jelöltet állítanak, az ellenzéki pártok pedig dönhetnének, van-e olyan, akit tudnak támogatni. Hozzátette, továbbra is szeretnék, ha közvetlenül választanák meg az államfőt, de ezt a felvetésüket a kormányoldal nem támogatta.
Az LMP nem kíván részt venni egy olyan eljárásban, amelyiknek előre eldőlt az eredménye – ismertette a párt véleményét Jávor Benedek. Hozzátette, nincs értelme egy ilyen "megalázó folyamatba belökni" olyan tiszteletre méltó embereket, akik egyébként alkalmasak lennének köztársasági elnöknek.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.