"Látszott, hogy itt nem a kormány–ellenzék törésvonal mentén oszlottak meg a vélemények; ha Schmitt marad, az a jobboldalon is komoly törést okozhatott volna" – mondta a Fidesz egyik vezető politikusa a Hvg.hu-nak azt az értesülésüket kommentálva, hogy több forrásuk szerint Orbán Viktorhoz hétfő délelőtt juthattak el azok a belső használatra készült közvélemény-kutatások is, amelyek azt mutatták: gyakorlatilag minden választói csoportban többségben vannak az elnök távozását szorgalmazók.
A Hvg.hu szerint a kormányfő kezdetben azt gondolta, Schmitt plágiumügye igazából csak az értelmiség körében okoz felháborodást, a szavazók szélesebb köreit hidegen hagyja, így a Fidesz akkor sem sérül, ha marad az elnök. Ennek volt köszönhető a két "kimosdató" interjú, amit pénteken este a köztévének, vasárnap a Kossuth Rádiónak adott Schmitt. Hétfő délelőttre azonban Orbánt a hozzá közel állók meggyőzték arról, hogy ez könnyen az egész társadalom számára fontos üggyé válhat, és ha kiáll Schmitt mellett, akkor "ráéghet" a botrány.
A Hvg.hu forrásai hétfő délelőttre, a frakcióülés utánra teszik azt az időszakot, amikor Orbán eldöntötte: Schmittet mégis rábeszéli a lemondásra. "Nem volt itt önjáróság, nem volt itt kiborulás, Orbán felmérte, hogy neki most az a jobb, ha Schmitt megy. Schmitt Pálnak mindig is alapvető fontosságú volt a kormányfő véleménye, így szerintem könnyen meg lehetett győzni" – értékelte egy fideszes politikus az eseményeket, hangsúlyozva persze, hogy ami négyszemközt hangzott el a két politikus között, arról senki nem tudhat semmit. Ugyanakkor úgy tudni, Schmitt Pál vasárnap még társaságában arról beszélt: nagyívű védőbeszédet mond majd napirend előtt a parlamentben. Ebből lett lemondás, amin ellenzéki képviselők szerint a mellettük ülő fideszesek ugyanúgy megdöbbentek, mint ők maguk, mert erre senki nem számított.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.