A kézdivásárhelyi Zöld Nap Egyesület március 30-a és április 1-je között harmadik alkalommal szervezte meg a Tavaszi Zöld Napokat, amelyen mintegy kétszázötvenen vettek részt. A kerekasztal-beszélgetések, előadások mellől a gitárest sem hiányzott.
Az immár hagyományossá vált civil kerekasztal-beszélgetéssel vette kezdetét a háromnapos rendezvény. A sportmotel társalgójába a Zöld Nap Egyesület a Civilek Háromszékért Szövetséggel (CIVEK) közösen hívta össze a kézdiszéki nonprofit szervezeteket, hogy hét nagy témakörről tárgyaljanak. Terítékre került a szeptemberben elkészült Nemere Útja és annak idei fejlesztései, az európai önkéntesszolgálat (EVS), a háromszéki civil katalógus és a civil konzultációs napok is. Az eseményen tíz civil szervezet képviseltette magát.
Szombaton tartották a régió környezetvédelmi szervezeteinek ülését. A találkozón bemutatták a székelyföldi termékadatbázist, amelyet a csíkszeredai Zöld Székelyföld Egyesület kezdeményezett. Az időszerű zöldproblémák mellett a jelen lévők betekintést nyerhettek Zonda Balázs, a Gosp-Com Kft. megbízott igazgatója segítségével a kézdivásárhelyi hulladékgyűjtés helyzetébe és gondjaiba. Az est fő mozzanata a Föld órájához való csatlakozás volt, amikor gyertyákat osztottak szét a résztvevők között, ezekből rakták ki a hatvanas számot. Az egybegyűltek a mostoha, esős-szeles időjárást okolták, hogy a tavalyi száznál is több jelentkező helyett idén csak mintegy félszázan gyújtottak gyertyát a sportcsarnok előtti téren, ahol Fejér Ameli Lilla népdalokat énekelt, Kudelász Gyöngyi gitározott.
A vasárnapi programok helyszíne a Vigadó volt, ahol környezetvédelmi előadások hangzottak el. Szünetben a résztvevőknek origamit készíthettek, ökolábnyomot mérhettek, zöld totót játszhattak. Az előadásokat követően kvíz segítségével kiértékelték azokat. Ezzel párhuzamosan az előtérben a Pro Pectus Egyesület standot állított fel, ahol különböző hulladékokból készültek újrahasznosított tárgyak. A hét végi rendezvény Gál László Erdőről hozott pillanatok című természetfilmjének vetítésével ért véget.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.