Azt hiszem, nincs ember, aki ne ismerné az egyre elterjedtebb, úgyszólván a város kövei közül is kinövő pitypangot (gyermekláncfű). A pitypang (Taraxacum officinale) nem csak elterjedtsége miatt nevezetes.
Kora tavaszi, majd olykor ősszel újrázó, nyelves fészkű, sárga virágú növényünk (ahogy erre az officinale, azaz gyógyhatású neve is utal) keserű anyagai, flavonoidjai, karotinoidjai és gazdag káliumtartalma miatt évezredes gyógynövénynek számít elsősorban emésztőrendszerünk renyhe működése, epepanaszaink, a húgyutak gyulladása, kőképződés esetén. Ősszel gyűjtött, inulinban gazdag gyökerei megszárítva, megőrölve pótkávéként szolgáltak egykor.
A növény tőrózsát alkotó levelei kacorosan mélyen bemetszettek, fészekvirágzata üreges, fehér nedvet eresztő tőkocsányon nyílik (e fehér nedv ízlelgetésétől óvjuk gyermekeinket, az ebben lévő taraxin allergiás tüneteket okozhat!).
Növényünk nem csupán gyógyhatásáról ismert, hanem étrendi felhasználásáról is. Fiatal levelei vegyes zöldsalátába apríthatók, sőt, leve kipréselve része lehet a tavaszi tisztító kúrának. Ugyan a levelei keserűek (reggelig áztatva enyhül a keserű íz), ám például a krumplisalátához adva sajátos pikáns ízével módosítja főztünket. De bimbós virágzata is fogyasztható akár savanyítva, akár cukorral, citrommal szirup főzhető belőle. A "pitypangméz" kenyérre kenve vagy müzlihez, süteménybe adva gazdagíthatja konyhaművészetünket.
Akárcsak más urbánus előfordulású növényeinket, a fokozott szennyezettség miatt ne ilyen helyről gyűjtsük.
