Valahonnan Árkos irányából érkezhettek, a mezőkről este tíz óra tájban, lucskosan és csatakosan, rosszkedvűen, bús fejüket ingatva, mintha azt bólogatnák, hogy nálunk a lovaknak sem jobb, mint az emberek zömének. Az út mentén pihenő, az úttest novemberi sárkenőcsét dagasztó mozgó járművek között kocogtak a városközpont irányába. Kíváncsi voltam, tiszteletüket teszik-e a megye fővárosának szívében, szembemennek-e a Csíki utca egyirányú szakaszán a másféle abrakkal élő, őket leváltó autókkal. Nem ezt tették. Mintha elolvasták volna a Str. Câmpului — Mező utca feliratot, a sötétben világító szemükkel jobbra jeleztek, és az övékénél nagyobb szemű, de butább kocsiknak utat engedve bekanyarodtak a legelőt ígérő földútra.

Elvégre mégsem mehetnek rá valamelyik, számunkra ismeretlen tábornok sztrádájára! Inkább a Mező felé, mint a többnyire hadak által sem járt hadak útjára.