Községházát avattak tegnap Sepsibükszádon. A hivatal eddig zabolai gróf Mikes Ármin egykori vadászkastélya déli saroktornyának három helyiségében húzódott meg, mostanra beépítették a tetőteret, sőt, átnyúltak az épület nagy részét elfoglaló helybeli iskola egy része fölé is.
Bács Márton Csaba polgármester avatóbeszédében elmondta, egykor impozáns polgármesteri hivatala volt a községnek, ám 1968-ban a település elvesztette községi rangját, s csak 2004-ben nyerte azt vissza. A községépítést nem új hivatalépület emelésével kezdték, hisz voltak fontosabb dolgok, mint például a vízellátás megoldása, s csak most, nyolc évvel az önállósulás után került sor erre. Szántó Emese Judit tervei alapján alakították ki az új hivatalt, így kilenc irodát, tanácstermet és levéltárat nyertek.
Tamás Sándor, a megyei tanács elnöke köszöntőjében az összefogás és együttműködés fontosságát emelte ki, hangoztatva, nemcsak betonnal és vassal kell építkezni, hanem közösségszervezéssel is, s kívánta, lélekben erősödjék a község népe. A lélek és hit fontosságát hangsúlyozta Bakó Ferenc helybeli plébános, aki megáldotta az új létesítményt.
A rendezvényen részt vett Mikes Katalin grófnő, Mikes Ármin unokája is.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.