A minap húsz kerek percig álltam sorba egy egyszerű levélbélyegért, levegőtlen, zsúfolt, leromlott, különféle hirdetésekkel összevissza ragasztott helyiségben. Igazán szégyen, még a diktatúra idején is jobb állapotok voltak! Még elég sokan emlékszünk a hajdani főposta barátságos, széles lépcsőire, széles üvegfalaira, tágas fogadótermére, kényelmes pultjára, bőséges számú ülő- és íróbútoraira. Ez a hetvenes, nyolcvanas években. Most pedig – a XXI. században – az ötvenes, hatvanas évek színvonalán állunk, dacára minden műszaki fejlődésnek és húszévi demokráciának. Nem tudom, így akarják az idősebbeket tovatűnt fiatalságukra emlékeztetni? Vagy a fiatalok okulására tartják fenn ezt az elmaradottságot? Mindenesetre felháborító ez a közöny és nemtörődömség!
GYŐR ÁRPÁD, Sepsiszentgyörgy. Az április 17-ei Háromszék hírt adott arról, hogy egy Gy. Árpád nevű taxisofőr a Grigore Bălan úton véletlenül elütött egy gyermeket, aki könnyebb sérüléseket szenvedett. Nem tudom, hogy lehet ilyen felelőtlenül közreadni valamit, ugyanis éppen hárman vagyunk taxisok a városban, akikre a Gy. Árpád láttán gondolhatnak az ügyfelek, és elég bosszantó, amikor már sokadszorra kérdezik az embert egy olyan balesetről, amiről annyit tud, amennyit az újságban olvasott. Hallottam én is a személyi jogok védelméről, de ez azokra nem vonatkozik, akiket esetleg tévesen azonosít a nagyközönség?
LÁSZLÓ ATTILA, Sepsiszentgyörgy. Ma már ötven juh után támogatást kap a gazda, csakhogy ezzel vissza is lehet élni. Vannak ugyanis öt-tíz juhos családok, amelyek úgy veszik fel az állami szubvenciót, hogy egy névre íratják az összes állatot, hogy meglegyen az előírt minimális létszám. Az illetékes hivataloknak és hatóságoknak jobban meg kellene vizsgálniuk a valós helyzetet ott, ahova pénzt adnak, mert a támogatás nem bellérkedésre jár.