Andrej Saramonowicz jelenkori lengyel drámaíró szarkasztikus vígjátékában, a Tesztoszteronban hét, jobb sorsra érdemes férfi szereplő vívja egymással végtelen szópárbaját, egyikük idősebb, a másik hat fiatal, és az idősebb férfit, a görög szabadságharcosok leszármazottját több szereplőhöz is vérségi kötelékek fűzik. Kettőnek bizonyosan ő az édesapja, de az ötletesen bonyolított történet egy pontján kiderül, hogy egy harmadiknak is. Ott vannak körülötte a különböző anyáktól születő fiai. Nők nem jelennek meg a történetben, de mégis ők a főszereplők, róluk szólnak a férfiak nagyon sokszor egymás mellett elsikló monológjai, a nagybetűs Nőről, az anyáról, feleségről, szeretőről, aki sokszor átveri őket – egy ilyen klasszikus átverési történettel kezdődik a komédia –, akit sokszor elhagynak, de Aki nélkül nem tudnak élni. Stavros, a görög-lengyel atya kalandor természet, aki sorra hagyja el fiainak édesanyáit, de ragaszkodik fiaihoz, akikben végül is életének folytatóit látja, noha nem éppen úgy viszonyulnak a nőkhöz, ahogyan kalandos vándor életében ő.
Szakács László elemében van a nagyszájú, erőszakos, mert érzelmeit durvasággal kendőző életművész szerepében. A komédia egy balszerencsés epizóddal kezdődik: egyik fia, az országos hírű ornitológus (Erdei Gábor) esküvőjén, a templomban derül ki, hogy imádott szerelme, a híres énekesnő nem akar hozzámenni. Nemet mond, aztán lerohanja az egyik bulvárlapnak a nagy eseményről, az év házasságáról hangfelvételt és fotókat készítő Tretént (Nagy Alfréd), s a többiek természetesen félreértik a helyzetet, azt hiszik, a fiút tényleg titkolt kapcsolat fűzi az énekesnőhöz, s ő az oka annak, hogy a házasság meghiúsul, amit sem az atya, sem a fiai, a szerelmes és magát végeredményben jogosan becsapottnak érző ornitológus és testvére, Janis, a jogász (Márton Lóránt) s barátja, Rovar, a kétbalkezes mikrobiológus (Derzsi Dezső) – hogy is fogalmazzunk – nem vesz kimondottan jó néven. Belökdösik Tretént a történet helyszínére, egy vendéglőbe, ahol az esküvőnek kellene zajlania, de a menyasszony hiányában (aki nélkül mégiscsak elképzelhetetlen az esküvői dáridó) valamiféle leszámolás kezdődik el. A szerző mesterien alkalmazza a késleltetést, mindent megtudunk, de később, mint kellene, s közben feltárulnak a hősök közötti bonyolult kapcsolatok, hiszen Dió, a jövendőbeli és nemet mondó menyasszony producere (Dió­szegi Attila) elmondja az atyának és a fiúknak, barátoknak, akiknek erőszakosságát a vendéglő pincére, amint később kiderül, Stavros harmadik fia, Titusz (Kolcsár József) igyekszik nem éppen ortodox módszerekkel moderálni, de aztán, ahogy isznak, mert a vodka fogy, ő is óhatatlanul belesodródik a történetbe, s megtalálja eddig ismeretlennek hitt atyját.
Apja és fia egymásra találása a történet egyik legdöbbenetesebb jelenete, ahogy Szakács és Kolcsár döbbenten bámulnak egymásra, mielőtt kitárnák karjukat, hiszen ez mégiscsak egy sorsdöntő találkozás, ha későre is, de létrejön, s mivel a macsó pincér szerelme terhes, s okul ő is a történetből, atyja, testvérei történetéből, elhatározza, hogy elveszi a lányt, apja lesz születendő gyermekének, úgyhogy egy zátonyra futó esküvővel kezdődik a történet, és egy be is következő lakodalommal zárul. Közben felderülnek a szereplők közötti bonyolult s sokszor egyszerűen feldolgozhatatlan kapcsolatok, de minden jó, ha a vége jó, hőseink felszabadultan és önfeledten zenélni kezdenek.
Zakariás Zalán, a Tesztoszteron rendezője minuciózus aprólékossággal szervezi az egymásra futó, egymást erősítő, néha kioltó, egymásba gabalyodó történeteket, és a mindent elsöprő búcsúkoncerttel zárja a felpörgetett komédiát, s ez már önmagában is garantálja a sikert, hiszen színészeink igazán kiválóan zenélnek, ami az "új életek" kezdetét is jelenti, holnapra minden más lesz.