Ha meghagyja a Csehov adta címet, talán nem tudja így előadni Horaţiu Mălăele a Hattyúdalt. Érzelmesebbre, szívszorítóbbra kellett volna vennie. A pojáca – így ad magának lehetőséget játszani. Csehovot. És egy kicsit önmagát.
Az előadás utáni mulatságban az alkoholmámortól bódult színészt ott felejtik a színházban. Felébred, társat keres a további vodkázáshoz. Az öreg súgó, aki felesége elől menekülve a színházban alszik, partnerévé lesz. Utolsó előadására. A legszebbre. Mondják, a hattyú is halála előtt énekli legszebb énekét. Anton Pavlovics egy kicsit önmagát írta meg e kétszemélyes drámájában. Horaţiu Mălăele egy kicsit önmagát játssza e kétszemélyes drámájában. Ugyanis mindketten magukénak mondhatják az alkotást, a főbűnös a szerző ugyan, de saját felfogású rendezésében a színész egyenrangú bűntársává válik. Ténfergése a színpadon, hosszú monológjai csodálatosan felépített előadássá állnak össze, mely a súgó színészmesterségre tanításában tetőzik: e jelenet, a közbeiktatott élcek kihasználása szemlélteti legjobban, mekkora színész Mălăele, s mily jól döntött, amikor az öreg súgó szerepére Nicolae Ursot választotta. Csehov saját tehetsége tudatában itt mondja ki, vele kihal a drámairodalom – ő akkor már tudta, földi pályafutása rövidre szabatott. Mălăele színésze, az ünnepelt művész, de holtvágányra jutott ember, kinek élete csak addig tart, míg a reflektorok kihúnynak, nem látja értelmét további bolyongásának. Nem készül a halálra, de látnia kell az őt körülvevő ripacskodást, s hogy "tanítványa", az öreg súgó színésznek mily pocsék. Kisétál színpadról, életből. Ennyi. Semmi drámai lüktetés, a dráma mégis megtörténik. Ne sírjatok, az élet megy tovább – valami ilyesfélével búcsúzik az öreg súgó. Az előadás bemutatóját ’25 februárjában tartották. Nem véletlen, hogy mai napig műsorán tartja a Bulandra Színház.
Amúgy zárszónak sem rossz a Hattyúdal választása. A Szent György Napok kulturális felének, színházi vonatkozásban legalábbis, legszebb előadása volt. Hullámzó teátrumi kínálat jellemezte az idei városünnepet, tanulságként levonható: a nagy nevek nem minden esetben szavatolják a jó produkciót. Nyilván, időbeli közelsége okán a Reflexszel való hasonlítás kényszere is megfogalmazódik. Feleslegesen, közük annyi egymáshoz, mint almának és körtének: mindkettő gyümölcs. És mindkettő finom, ízlés kérdése, ki melyiket fogyasztja jobb étvággyal.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
