Dél­előttönként egymást érték a kisebb és nagyobb néptáncosok, akiknek felkészítői legalább annyi dicséretet érdemelnek, mint az előadók. Aki pedig elfáradt a táncban, a Caritas négyszögletű kerek udvarában kényeztethette magát, vagy lazításképpen játszott egyet az ötletek sokaságának kertjében. A Györgyök fényképezkedtek különféle korok ruháiban, a fajátékok készítői bemutatót tartottak mindenféle bü­gyürükkel, a hangszerkészítő furulyaszavára egyesek táncra perdültek, mások a faringlispílen forogtak. A szakácsok megállás nélkül kavargattak, az árusok reggeltől estig kínálták portékáikat, a délutáni dzsessz-, blues- és világzenei produkciók pedig a legigényesebb zenekedvelőket is a Kultúrkertbe csalogatták. A borudvarban majd minden elhangzott, aminek itt és most helye volt, csupán az a mondás változott egy kicsit, hogy borban az igazság. Mert az elmúlt három nap alatt megbizonyosodhattunk arról, nemcsak a borban, hanem a zenében, táncban is van igazság. Mégpedig az, hogy aki szereti, csak igaz ember lehet.