Kiállt a színpadra hófehérben, dalra fakadt, és amilyen egyszerűen érkezett, ugyanúgy ment tovább. Nem akart érzelmekre hatni, mégis hatott, nem kívánt többnek látszani, mint ami valójában.
Krizbai Tecának (felvételünk) nincs szüksége sztárallűrökre, ő anélkül is sikeres. Mert tehetséges, roppant jó előadó, szimpatikus, szeretni való. A sepsiszentgyörgyi közönség is meggyőződhetett erről, a Csillag születik tehetségkutató verseny tavalyi felfedezettje szombaton lépett a Szent György Napok színpadára.
Koncert előtt a Háromszéknek adott villáminterjúban azt mondta, régóta vágyik énekelni Erdélyben, Sepsiszentgyörgyön fellépni pedig külön öröm számára, mert innen származik kedvenc zongoratanára, Késmárki Uzonka, s apai nagyapja révén, aki Nagyenyeden született, ő is egy kicsit erdélyinek tudhatja magát. Többek között saját szerzeményeket is énekelt, és kizárólag a szentgyörgyi közönségnek szólt az Ó, Erdély, szép hazám Tamás Gábor-dal. Régóta tudjuk, hogy a zene gyógyít, Teca is ezt vallja, zeneterapeuta akar lenni. Szombaton tán erre gyakorolt, tán csak szórakoztatott az Írisz Házban, ahol a fogyatékkal élők művészeti fesztiválján is énekelt.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.