Az előző évekhez hasonlóan, a Szent György Napok alkalmából a város vezetése idén is négy olyan polgárát tüntette ki, akik "pénz és taps nélkül" a sepsiszentgyörgyi közösség szolgálatában fejtették ki tevékenységüket. Az alábbiakban a négy kitüntetett – Balázs Antal, Csíki Sándor, Nemes Levente és Valeriu Şerban – laudációit közöljük.
A kopjafadoktor
Balázs Antal
Balázs Antal a Székelyföld hagyományainak, szellemi és tárgyi értékeinek kiváló ismerője, művelője és átmentője. Igazi székely ezermester.
Kora gyermekkorában megismerkedik a székelység népi hagyományaival, hiszen szülőfaluja a Nyikó menti Csehétfalva. Itt végzi el az elemi iskolát, majd 1950 és 1954 között a székelykeresztúri tanítóképző diákja. Tanítói munkája céljául azt tűzi ki, hogy semmit se hagyjunk elveszni értékeinkből, őrizzük meg azokat, és adjuk tovább a következő nemzedékeknek. Ezt a célt tartja szem előtt, amikor Gyergyóremetén, Tordatfalván, Rugonfalván, Szentivánlaborfalván, Mikóújfaluban, majd Sepsiszentgyörgyön tanít.
1973-ban a sepsiszentgyörgyi Tanulók Klubjához kerül, ahol azonnal hozzáfog a kerékpártúrák megszervezéséhez, részt vesz a város kulturális életében. Nagy hozzáértéssel és szeretettel ápolja a székely nép hagyományait, táncait, dalait, szokásait. Sepsiszentgyörgyre kerülésekor határozza el, hogy feleleveníti a vőfély szerepét, és megpróbálja a lakodalmi mulatságot népünk régi szokásaihoz igazítani.
Kiemelten szeretnék szólni Balázs Antal igazi "szerelméről", a fafaragásról. A székelykeresztúri tanítóképzőben, Kiss Zsigmond tanár irányításával sajátítja el és szereti meg e nemes népi foglalkozást. Asztalosműhelyt rendez be, és egymás után faragja meg sok-sok ember fejfáját, híres embereinknek állítva emléket. Szorgalmasan tanulmányozza a régi formai hagyományokat, a megkülönböztető jeleket, a motívumokat, amelyek közül nagyon sok a honfoglalás előtti temetkezési szokások maradványa. Tudással és szerszámokkal felszerelkezve fog neki e gyönyörű tevékenységnek, megfaragva közel négyszáz nagyméretű kopjafát, hat székely kaput és megszámlálhatatlan kisméretű emlékkopját. Csak néhányat szeretnék kiemelni azok közül a kopjafák közül, amelyeket nagy elődjei tiszteletére faragott és állítottak fel: Kossuth Lajos – Monok; Sütő András – Marosvásárhely; Kriza János – Sepsiszentgyörgy; dr. Szabó Árpád unitárius püspök – Kolozsvár; 48 református híresség – Sepsiszentgyörgy, szemerjai református templom; Apáczai Csere János, Kossuth Lajos, Petőfi Sándor, Reményik Sándor, Bartalis János – Lángoló evangélikusok – Sepsiszentgyörgy, evangélikus templom; 13 aradi vértanú – Sepsiszentgyörgy, a Bod Péter Megyei Könyvtár mellett és sok más kisebb-nagyobb emlékjel.
Balázs Antal a mai napig énekel és farag. Kívánom, hogy ez a kéz még sokáig bírja a vésőt és a kalapácsot mindnyájunk örömére.
PÉTER ALBERT
A gyógyító
Csíki Sándor
Igen szép feladat méltatást írni egy olyan emberről, akit életvitele alapján lehetett Pro Urbe-díjra jelölni. Megpróbálom ismertetni, mi késztetett arra, hogy szívesen vállaljam Csíki Sándor méltatását.
1934. május 25-én született Köpecen négygyermekes családban. Szülei földműves emberek voltak, igazi székely családban nevelték a négy gyermeküket, becsületesen. Ama szomorú, fájdalmas múltban viselték a kulákság sokszor megalázó bélyegét. Nem roskadtak bele a nehéz teherbe, hittel és szorgalmas munkával teremtették meg a mindennapi kenyeret, és igyekeztek taníttatni gyermekeiket.
Elemi iskoláit Köpecen végezte, majd a székelyudvarhelyi Református Kollégiumban tanult 1948-ig. Ezt követte az ún. "osztályharcos" időszak, aminek következtében Brassóba került a Fémipari Középiskolába. 1952-ben érettségizett, egy évet géplakatosként dolgozott a Metrom gyárban. Bukarestben tanult a Testnevelési Főiskolán 1956-ig, amit hároméves tanítási időszak követett Nagykárolyban. 1960-tól Sepsiszentgyörgyön testnevelő tanár, néhány kollégájával megalapítja a Textil Sportegyesületet, ezen belül a Textil kézilabdacsapatot. Csíki Sándor tanított a textiliskolában, a Székely Mikó Kollégiumban, ahol tanítványai rajongásig szerették. 1978-ban a megyei kórházban gyógytornászként vállalta a járóbetegek gondozását, fáradhatatlan munkával segítve sokak gyógyulását.
1990-ben hivatalosan nyugdíjba vonult, de a mai napig szorgalmasan dolgozik. Hogy miért teszi ezt? Saját szavait idézem: "segíteni akarok a bajba jutott embereken, és örömet szerezni másoknak". Fáradhatatlanul végzi az utókezeléses munkát a sérült emberek között. Sok gyereket tanít meg az úszás fortélyaira, sok ember köszöni meg a gyógyulást Csíki Sándornak. Életvitelével próbál megfelelni az ismert, de sokak által elfelejtett szép felhívásnak: "szeressétek a templomot és az iskolát".
Csíki Sándor hívő református ember, aki nem szégyelli hitét életével bizonyítani. A lélek gyümölcseit teremni: szeretet, öröm, békesség, béketűrés, szívesség, jóság, hűség, szelídség, mértékletesség. (Gal. 5,22)
Azt kérem Istentől, hogy adjon még sok olyan embert, akik szeretnek és szolgálnak magyar népünk javára.
INCZE SÁNDOR
A román közösség kitüntetettje
Valeriu Şerban
Valeriu Şerban a második világháború kezdetén, 1940. január 21-én született Márkosfalván. Szülei Brassóban laktak, a háború elől Kovászna megyébe, Dobollóra menekültek a nagyszülőkhöz. Édesapja Brassóban kereskedőként dolgozott, s foglalkozásából és kommunizmusellenes nézeteiből adódóan 1948-ban a Securitate letartóztatja, és bírósági tárgyalás nélkül öt évre börtönbe zárják.
1946-ban Brassóban kezdte az elemit, majd Keresztváron folytatta. Testvérével együtt kicsapták az iskolából, miután édesapjukat politikai okokból letartóztatták. Mivel tanárai úgy ítélték meg, hogy jó képességű tanuló, hosszas kérlelés után visszafogadták. Érettségi után a brassói műszaki iskola gépkocsi és traktor szakán szerzett képesítést. 1968-ban a sepsiszentgyörgyi Bazalt vállalatnál főmérnöki tisztséget kapott, 1977-ben a Kovászna Megyei Város- és Lakásgazdálkodási Vállalat igazgatójává nevezik ki, melyet 1989-ig vezetett. E tizenhárom év életének egyik legaktívabb időszaka. 1989 után gazdasági igazgatója, majd 2008-as nyugdíjazásáig igazgatója a vállalatnak. Az emberek szolgálatába állított 34 éves tevékenységét országos szinten is elismerték. Munkáját most is folytatja az Aquacov Egyesület kötelékében.
1965-ben magyar feleséget választ. Vegyes házasságban élő édesapjához és testvéréhez hasonlóan bebizonyította, hogy ilyen családban is lehet jó az együttélés. Tudja, hogy az életnek van jó és rossz oldala, a sikerek és a csalódások is hozzátartoznak, de őt mindig az optimizmus, a munka szeretete, a becsületesség és az emberek tisztelete jellemezte.
RODICA PÂRVAN
Aki a kockázat keresztjét hordozza
Nemes Levente
(...) Az első Reflex fesztiválon egy jeles bukaresti színházkritikus úgy fogalmazott, hogy az olyan színház, ahol az Yvonne, burgundi hercegnő-szerű előadások születnek, egy olyan mozdonyhoz hasonlít, amely maga után húzhatja egy ország színjátszását. Ajánlólevélnek volt igazgatónk Pro Urbe-díjához ez bőségesen elég lehetne.
De ő elsősorban színész. 1962-ben végzett a Marosvásárhelyi Színművészeti Intézetben, előbb a Székely Színházban, majd ’72-től a mienkben játszik. Lehetetlen felsorolni a sok, hitelesen életre keltett sorsot. Csak hozzáfűzni lehet, hogy engem őszintén nézőként kevesen tudnak úgy megnevettetni, mint ő. Mert nem kifakult rutineszközökkel, hanem az ember lelkében megszülető friss energiákból csalja a mosolyt az ember arcára. Ez is elég lehetne egy Pro Urbe-díjhoz.
De most többről van szó. 1992-ben Nemes Levente emberfeletti kockázatot vállalt, amikor elfogadta az igazgatói kinevezést. A mi társulatunk nem akármilyen áldozatvállalással megtett vándorútján sok ezer ember szeretetét, megbecsülését, tiszteletét szerezte meg. Ezt a semmihez sem hasonlítható értéket tette ő kockára. Túléltük. És szeretnek. Ha nem is azok, akik addig szerettek. Óriási felelősség. Levente vállalta. Az a nemzedék, amelynek ő is tagja, abban a korban volt a nagy kísérlet küszöbén, amikor a pálya kiteljesedése egyre elérhetőbbnek tűnt. Vajon kiteljesíthető a megváltozott alkotási feltételek között egy művészpálya? Más színjátszóiskolán felnőtt nemzetek vagyunk. Képesek vagyunk megújulni? Levente vállalta a kockázat felelősségét. És kiderült, hogy ez a nemzedék a próbát kiállta. (...)
Leventének további alkotó nyugtalanságot kívánok, de ha időnként elfárad, üljön le a Fa alá, és várja oda vissza azokat, akiknek a lelkük mélyén hiányzik a színház. Hiszen a kísérlet kockázata értük is történt. A játék Isten szeretetének záloga, abból senki ki nem rekeszthető. Ezt Levente is tudja, hiszen valamikor ezt nyilatkozta: "A színház számomra szenvedély volt, és átok, öröm és keserűség, játék és komolyság, szárnyalás és összeomlás, szerelem és gyötrelem, megalázás és emelkedettség, meggyőződés, hit és kétely, hivatás és munkahely, és még mi minden: egyszóval az életem."
LÁSZLÓ KÁROLY
