A 18. század második fele és a 19. század eleje
Társadalmi változások
Az 1750 és 1850 közti időszakra több részben kiadott adóösszeírás állt a kutatás rendelkezésére, s mint közismert, többször közölték a II. József-féle első hivatalos népszámlálás adatait is. A fentiek mellett néhány részleges összeírás is készült a határőrövezet katonai népességéről.
Bár az általunk kutatott időszak demográfiatörténetére jóval több adatforrás született, mint a megelőző időszakok bármelyikére, mégsem könnyű vállalkozás a székelység demográfiatörténetével foglalkozni az említett időszakra vonatkozóan, mert az adatok feldolgozását több körülmény is nehezíti. Elsősorban az, hogy az adóügyi összeírások és a népszámlálási adatok összehasonlítását majdnem lehetetlenné teszik az adatfelvételek eltérő elvei, mert — amint köztudott — az adóösszeírók adófizető családokat vettek számba, a népszámlálások viszont minden személyt igyekeztek nyilvántartásba venni. De még nehezebben leküzdhető akadályt képez a különböző összeírásokban található adatok rendkívül eltérő, ellentmondásos volta. Úgy látjuk, hogy lényegesen több család maradt ki az adólajstromok adataiból, mint általában tudott. Egy példát említünk ezzel kapcsolatban. Az első: Erdővidék 19 településében 1750-ben 1211 adózó családot írtak össze, viszont egy 1766-os egyházi összeírás 1736 családot mutat ki, természetesen, 525 új család 1750—1766 között nem keletkezhetett az említett területen.
A székelyföldi népesedési s társadalmi helyzet kutatását tovább bonyolítja az a tény, hogy az 1764-ben létrehozott határőri rendszerrel a népességet polgári s határőr katonai kategóriákra osztották. Az 1764-ben megszervezett határőri rendszer létrehozása azáltal gördít új akadályokat a székelyföldi (s erdélyi) demográfiatörténeti kutatások elé, hogy a határőri rendhez tartozókat az adóösszeírásokból kihagyták, s emiatt a székely családlétszám és a népességszám csak többféle forrás kombinált felhasználásával számítható ki. A Székelyföldet — a határőr katonai rendszer létrehozásával — valósággal kettévágta a hatalom: a katonásított részre (Csíkszék, Háromszék és az Udvarhelyszékhez tartozó Bardoc fiúszék), illetőleg a nem katonásított részre (Marosszék, Udvarhelyszék). Ezek mellett nem feledkezhetünk meg a távolabb fekvő Aranyosszékről, ahol több településen szintén katonai rendbe sorolták a lakosság egy részét. A fegyverképes férfiakból három határőrezredet szerveztek: egy-egy gyalogezredet Csíkban (az elsőt), Háromszéken (a második gyalogezredet) s a két székben, valamint Aranyosszéken egy huszárezredet. Utóbbinak mintegy 22 százalékát aranyosszéki s vármegyei románokból szervezték.
A Habsburg-hatalom idején a társadalomban végbement változásokat az alább következő összeírásból ismerhetjük meg.
A Székelyföld társadalma 1767-ben
Társadalmi kategória
Sorsz. Megnevezés Család Százalékos részaránya
1. Mágnások 33 0,089
2. Birtokos nemesek 1039 2,81
3. Egytelkes nemesek 3335 9,00
4. Szabad székelyek 16 558 44,67
(primpiliusok és pixidáriusok)
5. Polgárok 25 0,0067
6. Jobbágyok 10 720 28,92
7. Zsellérek 3655 9,86
8. Kóborlók 409 1,10
9. Sóvágók 77 0,21
10. Román papok 51 0,14
11. Bányászok 77 0,21
12. Cigányok 1136 3,06
13. Mások 30 0,08
Összesen 37 145 100,00
A táblázat szerint a nemesi rétegek (mágnások, birtokosok, egytelkesek) a székelységnek 11,9 százalékát tették ki. A szabad székelység, a lófők és a gyalogosok száma 16 558 családból állt, s a székelységnek 44,67 százalékát alkotta. A lófők rendjéhez 8692 család (a társadalom 23,46 százaléka), a gyalogrendűekhez pedig 7866 (21,23 százalék) család tartozott. A jobbágyok és zsellérek aránya 38,76 százalékra nőtt.
Az ismertetett társadalmi struktúra erőteljesen cáfolja azt a századokon át uralkodó közfelfogást, hogy a székelység teljes egészében megőrizte ősi szabadságát. Először is kialakult — amint láttuk — egy erős nemesi rend, valamint a függőségükben élő jobbágyi és zselléri kategória. A korábban tipikus székely nemesi rend, a primorság átalakult a vármegyei nemesség modellje szerint. Viszont továbbra is masszív, erőteljes volt, bár privilégiumaitól megfosztott, de szintén kiváltságos lófői rend (23,46 százalék). A legnagyobb vesztes az a gyalogrendű székelység volt, amely a 17. század végéig a székelység tömegét alkotta: ez most az öt székben mindössze 7866 családot számlált, vagyis az össz-székelység 21,23 százalékát tette ki. Jól látható, hogy a Székelyföldre behatolt a vármegyei magyar rendiség és feudalizmus, amely a székely társadalmat átalakította. Természetesen, ez már régi folyamat, amely azonban a Habsburg-korban, különösen annak első időszakában, elmélyült.
Következő kérdésünk az, hogy milyen újabb változást okozott a határőri rendszer megszervezése.
A határőr katonai rend
Emlékeztetőül: a határőri rendszert 1764-ben állították fel Csíkszékben, Háromszéken és Bardoc fiúszékben. Elsősorban a volt katonai rendek leszármazottjait: a lófő- és gyalogrendeket, valamint az egytelkes családokat szervezték be. Az említett rendek aránya az 1767. évi összeírásban 53,67 százalék volt. 1764-ben ezeket a társadalmi kategóriákat írták össze — erőszakkal — a határőr katonai rendnek nevezett formációba.
Hogyan alakult ennek a rétegnek a demográfiai helyzete?
Induljunk ki a határőri rendszer szervezésének idejéből, ugyanis fennmaradtak az 1764-ben összeállított falvankénti összeírások. Ezek szerint 1764-ben Csík-, Kászon- és Gyergyószékben 12 488 férfit vettek nyilvántartásba, Háromszéken és Bardoc fiúszékben pedig 12 314 férfit. Mivel ugyanekkora lehetett a nők száma is, megállapíthatjuk, hogy mintegy 49 604 fő került egyszeriben régebbi társadalmi állapotából egy újba, nevezetesen a határőri rendbe, vagyis Háromszéken, Csíkban és Bardoc fiúszékben gyakorlatilag a teljes szabadrendű székelység, kivéve a mágnás és birtokos nemesi családokat.
Kérdésünkkel kapcsolatban az 1803. és az 1844. évi statisztikai összeírásokat ismertetjük az alábbiakban.
A székely határőr katonai rend
Az összeírás A határőr rendűek száma Növekedés Évi átlagos növekedés
éve Szám %
1803 81 373 — — —
1830 104 295 22 922 28,17 1,04
1844 109 208 4913 4,71 0,33
Levonhatjuk tehát azt a következtetést, hogy a határőr rendű székelység létszáma 1803-tól 1833-ig 28,17 százalékkal, 1830-tól 1841-ig pedig 4,71 százalékkal, az említett egész időszakban 27 835 fővel, azaz 34,55 százalékkal növekedett, vagyis évente 0,84 százalékkal. Ez a növekedési arány felülmúlta az erdélyi átlagot, de elmaradt a székelyföldi átlagtól, amit a határőr székelyeknek a napóleoni háborúban elszenvedett vérvesztesége okozhatott.
Az összeírásban feltűnően kicsi a városi polgárok száma, de Kőváry statisztikája szerint 1829-ben 5860 személy tartozott ehhez a kategóriához, s ebből 4225 főt Marosszéken írtak össze.
Külön kell szólnunk a jobbágyságról.
Jobbágyok és zsellérek
Már említettük, hogy a II. Rákóczi Ferenc vezette szabadságharc után a Habsburg-hatalom megszilárdította a helyzetét Erdélyben, ami erőteljes politikai és társadalmi változásokkal járt együtt. A birtokadományozások a nemesi nagybirtok kialakulásának kedveztek, s az árutermelést űző gazdaság megnövekedett munkaerő-szükségletének kielégítése a jobbágyi s zselléri munkaerő szaporítását eredményezte.
Az 1750—1848 közti, majdnem évszázados korszakban a Székelyföldön megkétszereződött a jobbágy- és zsellércsaládok száma: 10 621-ről 20 099-re növekedett, de arányuk az össztársadalomban alig változott, 37,92 százalékról 36,83 százalékra módosult. Következésképpen a székely társadalom úgy érkezett el 1848-hoz, a jobbágyfelszabadításhoz, a feudalizmus végéhez, hogy népességének mintegy 63 százaléka elkerülte a jobbágyi helyzetet, s csak a fennmaradó 37 százalék élt jobbágysorban.
Ez a statisztikai átlag (is), persze, jelentős különbségek határainak elmosása árán alakult ki. Udvarhelyszéken 2856 úrbéres családot írtak össze 1848 elején az adótabellák alapján, a szék lakosságának mindössze 22,96 százalékát. Ennek a rendkívül érdekes jelenségnek a kutatása még korántsem fejeződött be, de annyit már most megállapíthatunk, hogy a feudális nagybirtokrendszer itt nem tudott felülkerekedni a kisbirtokrendszeren akkor sem, amikor az erdélyi fejedelmi hatalom a népet már nem védelmezte a feudalizálódás ellen. Itt az általános, a tipikus a kis falusi földművelő család, a feudális nagybirtok pedig kivétel.
Más kép tárul elénk Csík-, Gyergyó- és Kászonszék, Háromszék és Aranyosszék statisztikai adataiból. Csíkban 1750-től 1848-ig 23,06 százalékról 33,43 százalékra növekedett a feudális függőségben élők aránya, Háromszéken 49,50 százalékról 53,12 százalékra, Aranyosszéken pedig 32,37 százalékról 51,20 százalékra. A zsellérség száma és aránya Csíkban nagyrészt új telepítvényes román zsellérfalvak alakulásával duzzadt fel, Háromszéken és Aranyosszéken a függőségben élő jobbágyság számának növekedése részben a szaporodás, részben a külső társadalmi mobilitás kérdésének (betelepedés) eredménye volt.
Nem érdektelen kérdés az, hogy az 1848-as forradalom előtt milyen volt a székely társadalom szerkezete. A társadalmi szerkezet egyik jellemző területi aspektusa az volt, hogy bizonyos vidékeken, falucsoportok szerint, erősebb jobbágyi-zselléri lakosságú tömbök alakultak ki, míg máshol lényegesen kevesebb volt a függőségben élő jobbágyparasztok száma. Udvarhelyszéken a Homoród mente, Erdővidék (Bardoc fiúszék), Keresztúr környéke, Marosszéken a mezőségi rész, Csíkban a havasi települések s Madéfalva, Csicsó, Háromszéken az ún. ,,Szentföld", Felső-Háromszéken Zágon és Papolc volt ilyen nagyrészt jobbágyok vagy zsellérek által lakott vidék vagy helység.
Arra az előbbi kérdésünkre, hogy nagy, illetve kicsi volt-e a feudális függőségben élők aránya, azt felelhetjük, hogy például a szász székek társadalmi tagozódásához viszonyítva nagy volt a 37 százalékos arány, a vármegyei társadalmi állapotokhoz mérve viszont kicsi.
A feudális kötöttségben élők alaprétegeit a jobbágyok alkották. Őket az 1819—1820-as összeírásokban kolónus, szolgáló ember, jobbágy és más elnevezéssel illették. Az adóhivatalok kimutatásai szerint 1848 tavaszán a székelyföldi falvakban 14 100 adófizető jobbágycsalád élt. Az itteni jobbágyok helyzete főbb vonásaiban azonos volt a vármegyei jobbágyokéval; apáról fiúra szálló jobbágytelken laktak. Arról, hogy mekkora telket használtak, igen nehéz volna egységes képet rajzolni, hiszen lényeges eltéréseket tapasztalunk vidékenként, falucsoportonként, sőt, falvanként is. Csíkban több mint 900 jobbágycsalád átlagosan 9,47 hold földön gazdálkodott, Háromszéken 129 család földjének átlaga 10,41 hold, Marosszéken 605 családé 9,46 hold, Udvarhelyszéken 371 családé 8,84 hold. Az átlag természetesen kirívó ellentéteket takart, hiszen például Zalánban a legkisebb jobbágyszesszió 4 holdat tett ki, a legnagyobb pedig 23 holdat, Málnáson 3—20 hold, Oltszemen pedig 7—27 hold között váltakozott egy-egy jobbágycsalád külsőségeinek területe. Ugyanakkor a volt Orbai- és Kézdiszékben jóval kisebb, átlag 4—5 holdat tett ki a jobbágyszesszió területe, ami azért különösen fontos, mert Háromszéken épp az említett székekben élt a jobbágyság zöme.
