Magyarországon az év nyertese Gattyán György informatikai vállalkozásával, az év vesztese Demján Sándor – derült ki a Napi Gazdaság leggazdagabb magyarokat felsoroló kiadványából. Az első helyen továbbra is Csányi Sándor, az OTP elnök-vezérigazgatója áll.
A Magyar Labdarúgó Szövetség elnöki posztját is elfoglaló Csányi Sándor úgy tudta megőrizni első helyét, hogy az összesítés szerint 20 milliárd forintot veszített tavaly óta: 155 milliárdos vagyona 135 milliárd forintra csökkent.
A legnagyobbat bukó gazdag magyar Demján Sándor, aki tavaly még a második leggazdagabb volt 140 milliárd forintos vagyonával. Az ingatlanfejlesztésben és pénzügyi szolgáltatásokban érdekelt üzletember 35 milliárd forinttal lett szegényebb 2012-re. A Napi Gazdaság 2008-ban még 300 milliárd forintra becsülte a Demján-vagyont.
A második helyre lépett elő Várszegi Gábor befektető, aki a Fotex többségi tulajdonosa. Harmadik helyre Bige László, a péti Nitrogénműveket is magában foglaló Bige Holding tulajdonosa került.
Az élmezőnybe berobbanó Gattyán György az év nyertese, aki tavaly még a 15. volt a rangsorban, becsült vagyona alapján viszont 65 milliárd forinttal lett gazdagabb, ezzel ő 2012 ötödik leggazdagabb magyarja. Gattyán cége a Docler Holding informatikai vállalkozás, amely több szoftvere mellett a valós idejű képtovábbítás technológiájával futott fel.
Az első tizenötbe csak egyetlen nő került, Kósa Erika, aki a Brokernet alelnöke és a CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. Alapító-társtulajdonosa.(Origo.hu)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.