Egy hétig volt miniszter
Leváltását kérte Ioan Mang az oktatási tárca éléről – jelentette be Victor Ponta kormányfő tegnap, miután jóváhagyta a május 8-án hivatalba lépett tanügyminiszter távozását, így adva lehetőséget Mangnak, hogy a tisztség által gyakorolt nyomás nélkül bizonyítsa be igazát a plagizálási ügyben.
A tanügy vezetését átmenetileg Liviu Pop társadalmi párbeszédért felelős tárca nélküli miniszter látja el, amíg ki nem neveznek másvalakit. A törvény értelmében ennek 45 napon belül meg kell történnie. Traian Băsescu államelnök elfogadta a helyzetet.
Recesszió, pénzromlás
Ismét technikai recesszióba került a román gazdaság, miután az első negyedévben 0,1 százalékkal csökkent a GDP az előző negyedévhez képest – közölte tegnap az Országos Statisztikai Intézet. A tavalyi utolsó negyedévben 0,2 százalékkal csökkent a gazdaság teljesítménye az előző, július-szeptember közötti időszakhoz képest. A lej a kormányváltás óta folyamatosan gyengül, tegnap történelmi mélypontot ért el. A folyamat negatívan hat a hazai gazdaságra, és akár az eurónkénti ötlejes árfolyamra is fel kell készülnünk.
Béremelési ütemterv
A közalkalmazottak fizetése idén visszatér a 2010-es levágások előtti szintre: a munkaügyi minisztérium közvitára bocsátotta a bérek visszaállítására vonatkozó sürgősségi kormányrendeletet. Eszerint idén június elsejétől az állami alkalmazottak bruttó alapfizetése nyolc százalékkal, december elsején pedig a novemberi összeg további 7,4 százalékával növekszik. A rendelet szerint ugyanez az ütemterv lesz érvényes azon pótlékok, kiegészítések emelésére is, amelyek részét képezik a bruttó bérnek. Emellett a forradalmárok juttatása, illetve az életben maradt házastárs segélye a májusi értékhez képest júniusban 2,3 százalékkal fog emelkedni. 2013-tól öt százalékkal csökkentenék a munkáltatók által fizetett társadalombiztosítási járulékot és 800, esetleg 840 lejre emelnék a minimálbért.
Tisztogatás a második vonalban
Romániában éppen az a baloldali hatalom váltja le a prefektusokat, mely 2005-ben a prefektusi tisztség politikamentesítését iktatta törvénybe – nyilatkozta Végh Sándor volt Szilágy megyei prefektus, aki tegnap adta át helyét az új kormány által kinevezett Filonaş Chişnek. A törvény négy fokozatba sorolja a kiemelt közhivatalnokokat, a testületbe egyéves képzés után, versenyvizsgával lehetett bekerülni. Végh Sándor korábban alprefektusi tisztséget töltött be, és 2009-ben az RMDSZ támogatását még nem élvező nagykoalíciós Boc-kormány hatalomra kerülésekor is távozni kényszerült, amíg meg nem alakult az RMDSZ által is támogatott jobboldali Boc-kormány, és prefektussá nem nevezték ki. Új feladatát még nem ismeri, csak annyit tud, hogy a közigazgatási minisztérium rendelkezésére kell állnia. Mivel a Ponta-kormány minden magyar prefektust és alprefektust menesztett, az RMDSZ attól tart, hogy a következő lépésben az intézményvezetőket váltják le. Erre már volt példa 2009-ben, és most az sem kizárt, hogy például román főtanfelügyelőket neveznek ki a székelyföldi megyékbe.
Menesztették a rendőrparancsnokot
Victor Ponta kormányfő aláírta Petre Tobă államtitkár kinevezését az Országos Rendőr-felügyelőség élére Liviu Popa helyére; Popa a Bihar megyei rendőr-felügyelőséget fogja vezetni, Tobă helyére pedig Ioan Căbulea kvesztort nevezték ki belügyminisztériumi osztályvezetőnek. Liviu Popa leváltását Ioan Rus belügyminiszter javasolta, miután – a körözött Sile Cămătaru szökését követően – Victor Ponta a szerdai kormányülésre beszámolót kért, és kilátásba helyezte a helyzetért felelős vezetők megbüntetését. Tobă már volt országos rendőrparancsnok, Emil Boc váltotta le, és ugyancsak ő nevezte ki Liviu Popát.
Naponta ötven cég bukik
Az év első négy hónapjában 5625 cég vált fizetésképtelenné, ez bő 20 százalékkal kevesebb, mint a tavaly ilyenkor, de még mindig napi ötven vállalkozás bukását jelenti. Többségük kereskedelemmel foglalkozik, de a feldolgozó- és az építőipar is rosszul áll. Hétezer cég működését felfüggesztették, ez tavalyhoz képest 18 százalékos csökkenés.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.