CSEHÜL ÁLLNAK BOCÉK. A kormányra került Szociál-Liberális Szövetség (USL) továbbra is toronymagasan vezet a népszerűségi listán, a frissen ellenzékbe került Demokrata Liberális Pártot a bulvárcsatorna-tulajdonos Dan Diaconescu populista néppártja is megelőzte, míg az RMDSZ a parlamenti küszöb határán áll – derül ki az IMAS közvélemény-kutató nyilvánosságra hozott felméréséből.
A küszöb alá került a szélsőségesen magyarellenes Nagyrománia Párt, valamint Gigi Becali Új Generáció Pártja a maga 4,3, illetve 1,5 százalékával. A Szövetség Románia Haladásáért támogatottsága szintén 1,5 százalékos. Igaz, amennyiben a képviselőház is elfogadja a szenátusban már megszavazott választási törvény módosítását, s eltörli a parlamenti küszöböt, bármelyik pártnak lehet esélye a bekerülésre, hiszen a választásokat egyfordulós, egyéni választókerületes rendszerben szervezik. (Hírhatár)
MÁSFÉL ÉV ALATT VISSZAADJÁK A NYUGDÍJASOKTÓL ELLOPOTT PÉNZT. Az 1000 lej alatti nyugdíjak 82, az 1000 lej fölöttiek 68 lejjel nőnek június elsejétől – közölte a munkaügyi miniszter az Antena3 hírtelevízióban. A miniszter asszony nyugdíjemelésről beszélt, holott intézkedésük csak 2,2 millió idős ember havi járadékának növekedését jelenti, de egy vasat sem kap a nyugdíjasok többsége, azok, akik jövedelme 740 lej alatti. Tehát még propaganda céllal sem illendő nyugdíjemelésről beszélni.
ÍGÉRIK A KISMAMÁKNAK: EMELIK A GYEST. Fontolóra veszi a munkaügyi miniszter a gyes emelését is – hangzott el ugyanabban az interjúban. Az ígéret szerint jövőben az anya jövedelmének 85 százalékát kaphatja meg a gyermeknevelési szabadság alatt a szülő. Igaz, eddig egyetlen benyújtott sürgősségi kormányhatározat sem érinti a hatályban lévő rendeleteket, a tárcavezető ellenben jelezte, hogy "nem feledkezett meg" erről sem.
ELNAPOLTÁK A JELENTKEZÉST A SZAKOKTATÁSBA. Noha már iratkozhatnának az újrainduló szakoktatásba a kilencedik osztályos diákok, a beiskolázási tervet még nem hagyták jóvá, ezért a tanfelügyelőségek elnapolták a szakiskolai jelentkezést. A kétéves képzésre a jelenlegi kilencedik osztályosok jelentkezhetnek, illetve azok a fiatalok, akik az előző években végezték el a kilencedik osztályt vagy az ipari iskolát, és még nem töltötték be a 18. életévüket. (Ziare.com)
NEM KAP SZÉKELY RUHÁT A PISILŐ KISFIÚ. A szoboröltöztetés a brüsszeli önkormányzat kérésére technikai okok miatt marad el, de a szervezők nem mondtak le az elképzelésről, és Hargita Megye Tanácsának illetékesei újabb időpont kijelöléséről egyeztetnek. (Krónika)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.