Az emberek emlékezetében még élénken élt a székely határőrség évtizedeinek mindenki számára kötelező katonapolitikája, amely kényszerbeszállásokban, a katonák élelmezésében, személyek vagy hadianyagok szállításában, de a hadsereg tűzifaellátásában való részvételt jelentette.
A dualizmus korában gyökeresen megváltozott a helyzet. Ettől fogva a városok a katonaságban egyre inkább jövedelmi forrást, az urbanizációt elősegítő és biztonságot növelő tényezőt láttak. Az előző évszázadokhoz képest más lett a katonaság megítélése. Nem tehertételként, hanem hasznot hozó vállalkozásként viszonyultak hozzá. A városok kérik a hatóságoktól nagyobb létszámú katonai egységek elhelyezését. 1876-ban Sepsiszentgyörgyön felmerült a laktanya építésének gondolata, mely egy zászlóaljból álló helyőrség elszállásolására lenne alkalmas. 1878-ban a városi tanács meg is szavazta a szükséges pénzalap létesítését, de hiányzott a hadügyminisztériumi jóváhagyás. Ugyanabban az évben Háromszék vármegye hatósága is kérte helyőrség létesítését Sepsiszentgyörgyön és Kézdivásár­helyen. A belügyminisztérium által is támogatott kérésben hangsúlyozták, ez az érintett városok kívánsága, és ennek érdekében anyagi áldozatot is hajlandóak vállalni. A sikertelenségbe nem nyugodtak bele, újabb próbálkozások következtek a katonaság betelepítésére. 1909-ben Sepsiszentgyörgy képviselő-testülete elhatározta, hogy Jekel­falussy Lajos honvédelmi miniszterhez feliratot intéz, amelyben kéri, az újonnan felállítandó honvédezredek közül egyet Sepsi­szentgyörgyön helyezzenek el. Ez a kezdeményezés egyetlen városnak sem sérti az érdekeit, és Sepsiszentgyörgy méltán elvárhatja, hogy minden döntéshozó tényező előmozdítsa kérésének teljesítését, már csak azért is, mert a törvényszék elhelyezésével kapcsolatosan sem a város, sem a közönség érdekeit nem vették figyelembe. Sepsiszent­györgy három zászlóalj honvédkatonaságot és ezredtörzset lett volna hajlandó fogadni. Ha a város kérését kedvezően bírálnák el, a következő áldozathozatalra ajánlkozik a tanács: megfelelő helyen mintegy 5–6 holdnyi területen laktanyát épít pavilonszerű rendszerben, minden szükséges melléképülettel. Gyakorlóterek biztosítását is vállalta a város: egy kisebbet, mintegy 1000 lépés hosszút és ugyanolyan széleset a laktanya közelében, egy nagyobbat a dombos, erdős részen, mintegy két kilométer távolságra a várostól. Lőtérről szintén a város gondoskodna a közeli erdőben lévő völgykatlanban. Sepsiszentgyörgy határában a harci gyakorlatok megrendezéséhez szükséges legelők használatát tenné lehetővé. A felsorolt létesítmények a városnak körülbelül hétszáz-nyolcszázezer koronájába kerülnének, ezekért a kincstár szokásos évi 20 000–30 000 korona bért fizetne. Az évi bérösszeget a város szűkös anyagi lehetőségei mellett nem nélkülözheti, mivel az építkezéshez és a terület megszerzéséhez szükséges hitelt csakis abból lehetne törleszteni.
Az országos politika a XX. század fordulóján egyre inkább a pártok közötti harc eldurvulásához vezetett. 1898-ban a kiegyezési tárgyalásokat az osztrák és magyar kormány olyan egyezsége zárta, amely szerint a gazdasági megegyezés mindaddig érvényben marad, ameddig az egyik fél fel nem mondja azt. Tíz év után bármelyik fél felmondhatta a szerződést. Az ellenzék az egyezkedést nagy felháborodással fogadta. Az 1905-ös parlamenti választásokon a Szabadelvű Párt teljes vereséget szenvedett, melynek következtében 1906 áprilisában kimondta önmaga feloszlását. A Függet­lenségi Párt nagyarányú győzelmet aratott. 1908-ban a Függetlenségi Pártból kilépő politikusok megalakították az ellenzéki Függetlenségi és ’48-as Balpártot. Vezetőjük a sepsiszentgyörgyi dr. Nagy György lett. 1910-ben Nemzeti Munkapárt alakult Tisza István vezetésével, ez az arisztokrácia és a nagybirtokosok pártja volt. 1910 júniusában megtartották a dualista Magyarország utolsó parlamenti választását, amelyen a Munkapárt nagy többséget szerzett. 1912-ben megalakult dr. Nagy György vezetésével az Országos Köztársasági Párt.

(folytatjuk)