A hétvége hírei

2007. november 26., hétfő, Közélet
Az egység továbbra is fontos

Az egység és a szolidaritás jelszava továbbra is fontos a romániai magyarságnak ― jelentette ki Markó Béla, az RMDSZ elnöke Marosvásárhelyen azt követően, hogy közzétették az exit-poll eredményeket.

Az RMDSZ marosvásárhelyi kampányközpontjában nagy üdvrivalgással fogadott eredmények után Markó kijelentette: ha megvalósult volna a teljes összefogás listája, akkor 4―5 európai parlamenti képviselője is lehetett volna a romániai magyarságnak. Hozzátette azonban, hogy most a győzelem a fontos. Szerinte az eredmény azt mutatja: a romániai magyar közösségnek továbbra is fontos, hogy legyenek képviselői az EP-ben és mindenütt, ahol a közösség sorsáról fontos döntéseket hoznak. A politikus megköszönte azoknak a romániai magyaroknak, akik a szövetségre szavaztak. Markó sok sikert kívánt Tőkés Lászlónak az Európai Parlamentben, és azt, hogy valósítsa meg a választási kampányban vállalt terveit. Hozzátette: az biztos, hogy amit az RMDSZ ígért, azt teljesíteni is fogja.

Frunda arrogáns

Frunda György, aki az RMDSZ listájának élén áll, újságíróknak kifejtette: a püspöknek eredetileg nem az volt a célja, hogy megszerezze a számára mandátumot biztosító szavazatszámot, hanem az, hogy megakadályozza az RMDSZ sikerét az európai parlamenti választásokon. Ilyen értelemben Frunda úgy véli, hogy az RMDSZ győzelmet aratott a független jelölt felett, hiszen a szövetség bőven túllépte a bejutáshoz szükséges küszöböt. Mint mondta, kíváncsian várja, hogy Tőkés milyen tevékenységet fejt majd ki Brüsszelben, milyen jelentéseket dolgoz majd ki az európai törvényhozásban. Utalva arra, hogy az erdélyi magyarságnak négy-öt európai parlamenti képviselője is lehetett volna, elmondta: a református püspök lelkiismerete nem lehet most nagyon nyugodt.

Tőkés kezet nyújt

Íme, az erdélyi magyarság felsorakozott az értékek mentén, és tudott választani — mondta Tőkés László, aki gratulált az RMDSZ-nek, amely szerinte nagymértékben átvette azokat a nemzeti stratégiai alapértékeket, amelyeket az őt támogató erők is belefoglaltak programjukba. A magyarság ezzel az eredménnyel bizonyította, hogy nem konjunkturális politikai játékokra van szükség, hanem az európai értékek képviseletére. ,,Ez a demokrácia győzelme a magyar politikában, gyökeresen megváltoztatja a romániai magyar politikai és közéletet, új fejezet kezdődik" — hangoztatta Tőkés. A püspök azt javasolja az RMDSZ-nek, hogy akár már a héten üljenek tárgyalóasztalhoz, és közösen keressék az erdélyi magyarság jövőjét.

Az erdélyi magyarság győzelme

Ez az erdélyi magyarság győzelme, hiszen a legutóbbi parlamenti választásokhoz képest arányaiban kétszer olyan jó eredményt értek el ― reagált a Fidesz ― Magyar Polgári Szövetség nevében Németh Zsolt, a párt külügyi kabinetjének vezetője. ,,Győzött a nemzeti önbecsülés a politikai kicsinyhitűség felett, ami nyomasztóan kísérte végig a kampányt a határ mindkét oldalán. Gratulálunk az újonnan megválasztott EP-képviselőknek, akiknek feladata lesz, hogy megteremtsék az önálló erdélyi magyar külpolitikát, amivel másfél évtizede adósak vagyunk. A siker a világos nemzetpolitikai célok és programok sikere is, különösen az autonómia tekintetében. Elvárjuk a magyar kormánytól, hogy egyértelmű támogatásban részesítse az erdélyi magyarság által legitimált nemzetpolitikai célkitűzéseket" ― közölte tegnap este az ellenzéki politikus.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a június 9-i európai parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 778
szavazógép
2007-11-26: Közélet - Iochom István:

Kiállítottak a gyűjtők

Beke Ernő, a kézdivásárhelyi a Hobbi Cserebereklub elnöke megnyitotta az általa vezetett, tizennyolc éve működő klub nyolcadik kiállítását a Vigadó emeleti kistermében szombaton. Harmincnégy gyűjtő több ezer tárgyat állított közszemlére.
2007-11-27: Mi, hol, mikor? - x:

Mi, hol, mikor

Színház
A kézdivásárhelyi Vigadó­ban holnap 17 és 19.30 órától Szabó Tibor bemutatja Fehér Csaba—Apostolache Zénó A pincér dalai című egyéni műsorát.