Már a válogatásokon kiderült, hogy az a sokszor megnevezhetetlen plusz, az a láthatatlan és tapinthatatlan valami, az ominózus X már akkor Baricz Gergő­ben volt, amikor mindössze egy szál gitárral felfegyverkezve elindult Kolozs­várról világot hódítani. A többi, ahogy mondani szokás, már történelem: Gergő egészen a harmadik helyig menetelt a műsorban, és ma már hatalmas és lelkes rajongótábor várja új lemezét.
Természetesen nemcsak a rajongók, nemcsak a szakma, hanem a bulvársajtó is csőre töltött fegyverekkel lesi minden mozdulatát, ám Gergő ezeket a támadásokat is, akárcsak a műsor ideje alatt a személyét ért övön aluli ütéseket, méltósággal hárítja, mondván, nem szeretné, ha magánélete érdekesebb lenne, mint a munkája.
Baricz Gergő tudatosan vigyáz arra, hogy a tiszavirág-életű celebstátus ne rontsa meg énje tisztaságát, valamint arra, hogy ne úgy kerüljön a lemezboltok polcaira, mint egy élettelen portéka. Ennek megfelelően Gergő a tehetségkutatók kitaposott, biztonságos ösvényéről letérve, igyekszik erkölcsi értékrendjének megfelelő utat vágni a zeneipar sűrű dzsungelében. Zeneszer­zőként a saját dalok jelölte útvonalat követve próbálja kikerülni a szórakoztatóipar buktatóit, és olyant alkotni, amivel nem lovagolja meg az aktuális trendeket, és amivel, ha nem is tarolná rögtön a slágerlistákat, de hosszú és eredményes karriert alapozna meg, amire évek múltán előadó, kiadó és rajongó egyaránt büszkeséggel tekintene vissza. Ebben az embert próbáló munkában Gergő nincs egyedül: segítségére vannak régi zenekarának tagjai, de törekvéseit és elképzeléseit kiadója, a Sony Music is támogatja.
Erről és sok már egyébről beszélt a lapunknak adott ex­klu­zív interjúban Baricz Gergő.
– Kezdjük az elején. Em­lékszel az első találkozásra a gitárral?
– Lehet, hogy nem ez számít teljesen az elejének, de gitárral először otthon találkoztam. Mindkét nővérem gitározott, legfőképpen ifjúsági énekeket. Ők a nagymamámtól kaptak egy 12 húros gitárt, amit persze csak hat húrral használtak. Később ezt egy családi ismerős összetörte, s már nem szól olyan jól, de a mai napig megvan. Darabjait pillanatragasztó tartja össze.
– Mikorra tehető zenei karriered tudatos építésének alapköve?
– Ez nézőpont kérdése. Kicsit olyan ez az egész, mintha sodrásban lettem volna. Talán az első együttesem alapítását nevezhetjük alapkőnek.
– Szüleid mennyire támogattak a zenélésben?
– Édesapám mindig nagyon szerette volna, hogy értsek a zenéhez. Szerintem a mai napig vágya, hogy hegedüljek neki, én viszont nem nagyon szerettem próbálgatni a hangokat és fojtogatni a hegedű nyakát. Talán egy nap meglepem édesapámat, és hegedűszóval csalok mosolyt az arcára.
– A gitár mellett más hangszeren is játszol?
– Hát azt nem mondhatnám, hogy játszom rajtuk... De azért volt a kezemben már jó pár hangszer.
– Zeneszerzésben függsz a technológiától? Használsz korszerű kütyüket, vagy még mindig a gitár a megbízható társad?
– A zeneszerzéshez elég egy gitár, viszont a rögzítéshez korszerű kütyük kellenek. Mert ugye a szó elszáll, a wav megmarad!
– Kik a legfőbb inspirációid? Mi inspirál? Hogyan, milyen sorrendben születnek dalaid? Szövegre zene, vagy fordítva?
– Ebben elég nagy az össze­visszaság, minden dal más. Inspi­rálnak a hétköznapok, inspirálnak az emberek, de olyan is van, hogy egy dal talál meg engem.
– Számodra mi a fontosabb, a hír vagy a hírnök, a szöveg vagy a zene?
– Mind fontos! A hír a jó hírnöktől lesz hiteles, és egy jó szöveg jó dallammal érvényesül a legjobban, de ez az egyensúly ritkán áll fenn, és könnyen megbomlik.
– Több zenész tudatosan zárja el magát a kortárs zenéktől, hogy ne lehessenek rá hatással. Egy­általán lehet 2012-ben eredetit alkotni, le lehet tenni az asztalra valami nagyon újat, amire semmilyen hatást nem lehet ráfogni?
– Igen is, nem is. Szerintem a technika, a korszerű hangszerek mindig hozzájárultak az újabb és újabb stílusok születéséhez. Mind­ezek mellett nem minden új vívmány válik értékké. Olyan ez, mintha hullámlovas lenne az ember: várjuk, várjuk a hullámot, de nagy kérdés, hogy lesznek-e tanúi annak, amikor végigsiklunk a csőben, vagy éppen elbukunk.
– Hallgatsz mai zenéket?
– Igen, hallgatok. Ha gyorsan kellene valamit említenem az utóbbi időkből, akkor a The Sub­wayst emelném ki, de sokat hallgattam mostanában Lana Del Rey első albumát is, a Video Games nagy kedvencem a lemezről.
– Ki a példaképed? Kik voltak rád meghatározó hatással? Milyen előadók és zeneszerzők formálták láthatatlan kezeikkel stílusod?
– Manapság a legnagyobb példaképem talán Jeff Buckley, de persze felsorakoztathatnék mellette még sok egykori példaképet, aki valamikor ugyanekkora hatással volt rám, s talán még mindig hatnak.
– Beszélhetünk egy viszonylag pályája elején levő művész esetén saját stílusról? Mi az, amivel mást tud nyújtani Baricz Gergő a mai hazai, vagy miért ne, nemzetközi zenei dömpingben? Hogyan írnád le, hogyan jellemeznéd saját stílusodat?
– Őszintén mondom, hogy még nem tudom. De minél több munkát fektetek bele, talán annál jobban ki fog kristályosodni majd egy Gergő.
– Kihívást jelent számodra, hogy egyre kevesebb ember vásárol, vagy ha igen, hallgat meg egy albumot elejétől végig, vagy többször is?
– Nem igazán. A világ változik, de ha valami jó dolgot csinál az ember, akkor arra igény is lesz valahol, valamikor.

(folytatjuk)