Világjáró útján nem, de igaz jövendölésével, lángoló fényével, korai halála után 75 esztendővel Sepsiszentgyörgyre is megérkezett faragott emlékjel képében a mészkői vándor, Balázs Ferenc (1901–1937) erdélyi magyar író, költő, unitárius lelkész és a "kerek világot" bejáró utas.
Hogy ki volt ő, két író és költő, a leghivatottabbak szóltak arról tegnap délután az unitárius templomban: Czegő Zoltán és Magyari Lajos. Akárcsak földink, Bölöni Farkas Sándor, ő is, de jóval később egy újfajta szövetkezesítés eszményi terveivel vonult ki a templomból a mindennapi életbe, hogy jobbíthasson azon a cudar századelőn, amit bíráló szemekkel figyelt. Csehétfalvi székely család sarja volt, s ez a magyarázata annak, hogy immáron emlékkopjáink megátalkodott faragómestere, a néptanító Balázs Antal cserefába faragta Balázs Ferenc egykori mészkői fejfájának hasonmását, mert az eredeti már múzeumi tárgy a Magyar Földrajzi Múzeumban Érden, ott, ahol utazó földijeink emlékét is őrzik, a Jakabos Ödönét s a Kászonok fiáét, Balázs Dénesét. Jakab levelének textusával szólt Balázs Ferencről Kovács István unitárius lelkész az emlékjelavató előtti áhítaton. "Négy évtized alatt megmutatta, hogy az álmok valóra válhatnak, a próféciák beteljesülhetnek, az olyanok, melyek kegyetlenül igaz ember szájából a legnemesebb céllal hangzanak el." Milyen áldás, ha egy-egy ember halála után is tud maradandót hagyni a jövőnek, ki kevesebbet, ki nagyon sokat az emberek tömegeinek – derült ki Nt. Pap Mária köri unitárius esperes köszöntőjéből. Czegő Zoltán Balázs Ferenc emlékére című versét olvasta fel, Nemes Levente színművész Balázs Ferenc Bejárom a kerek világot című könyvéből olvasott. A kőkemény cserefa emlékjel bizonyítja, hogy a legnehezebb körülmények között is győzedelmeskedik minálunk is a balázsferenci profécia, hogy győzni tud az igaz szó, az igaz intés, a lángoló hit és biztatás: Balázs Ferenc "kikelt" a rög alól Erdély e legtávolibb pontján is – magyarázta faragott emlékkopjájának üzenetét Balázs Antal, "az emléket állító ember."
Balázs Ferenc eszméi Sepsiszentgyörgyön vannak, jelképesen itt van velünk, az unitárius templom cintermének ötödik emlékjelének képében.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.