A sztrájk kezdete előtt két nappal tiltakozó nagygyűlés is lesz. Sikeres, ám eredménytelen volt a november 21-i tiltakozássorozat, ezért a Liga elnöksége tegnap úgy határozott, hogy decemberben folytatják a társadalombiztosítás átalakítása ellen az országos nyomásgyakorló akciókat — jelentette be Gaskó István az elnökség ülése után. December 15-én, szombaton ismét tüntetésekkel és demonstrációkkal tiltakoznak a kezdő nyugdíjak 8—13 százalékos csökkenését jelentő nyugdíj- és a privatizációval járó egészségbiztosítási reform ellen. December 17-én, az egészségbiztosítás átalakításáról szóló törvényjavaslat zárószavazásának napján országos, több ágazatra kiterjedő, határozatlan idejű sztrájkok kezdődnek. A munkabeszüntetésben várhatóan a vasúti és közúti közlekedésben, az egészségügyben, az energia- és gépiparban, valamint a reptéren dolgozók, továbbá tanárok vesznek részt. A Liga felhívásához csatlakozott a Munkástanács. Emellett, Gaskó István szerint, az MSZOSZ és a SZEF is egyetért a törvény megítélésével, és nem zárkóztak el a közös fellépéstől. Erről az MSZOSZ talán már kedden, míg a SZEF szerdán dönt. A Ligához tartozó szakszervezetek a következő napokban döntik el, hogyan sztrájkolnak. Gaskó, aki egyben a vasutasok egyik szakszervezetének, a VDSZSZ-nek is az elnöke, azt mondta: a tagszervezeteket arra kérik, hogy a ,,legsúlyosabb eszközt vessék be".
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.