Több mint hetven településen járt, sok ezer emberrel találkozott a Magyar Polgári Párt (MPP) jelöltjeit támogató kampánykörút során – összegezte tapasztalatait Sepsiszentgyörgyön Kövér László, a magyar Országgyűlés elnöke, az MPP tiszteletbeli elnöke.
Kifejtette, nagy utat tett meg a polgári párt az elmúlt négy év során, akkor ellenszélben teremtette meg a választás lehetőségét az erdélyi magyarság számára, most ugyancsak ellenszélben próbál építkezni, de a legnagyobb eredmény, hogy sikerült gyökeret vernie az erdélyi magyar közéletben. Megköszönte a román hatóságoknak, hogy nyilatkozataik dacára nem akadályozták, hanem segítették mostani útja gyors és zavartalan lebonyolítását.
Két kis fenyő, az összetartozás fáinak elültetésével kezdte sepsiszentgyörgyi látogatását Kövér László, majd részt vett a Sugás-kertben az MPP kampányrendezvényén. A szervezők maguk is meglepődtek, milyen kevesen érdeklődtek a magyar Országgyűlés elnöke iránt a háromszéki megyeközpontban, máshol ugyanis népes sereg, helyenként több száz ember fogadta, ezért elsősorban a sajtót tették felelőssé, de még a párt jelöltjei is igen híjával jelentek meg a kampányzáró találkozón. Kövér László elsősorban az elmúlt 22 év kudarcairól beszélt, az RMDSZ felelősségéről, arról, hogy nem szabad engedni a zsarolásnak, mely szerint a nemzet képviseletét veszélyezteti az, aki nem szavaz bizalmat újra azoknak, akik erre való érdemtelenségüket már bizonyították.
A rövid fórum után – idő hiányában kérdésekre nem válaszolt Kövér László – sajtótájékoztatón összegezte tapasztalatait. Ha Sepsiszentgyörgyön nem is, máshol látványos érdeklődéssel találkozott, és az MPP jelöltjeinek száma is előrelépést mutat, a pártnak 109 polgármesterjelöltje, 6 megyei tanácselnökjelöltje, 192 megyei és több mint 2300 helyi önkormányzati képviselőjelöltje van – mondotta. Kifejtette, az egység mítosza, ahogy azt az RMDSZ értelmezi, elkezdett foszladozni, bízik benne, eljön az idő, talán már most ősszel, a parlamenti választások előtt, amikor a különböző véleményen lévők, a különböző pártba szerveződők meg tudják találni az együttműködés intézményesült lehetőségét, hogy a nemzeti közösség érdekeiért közösen tudjanak fellépni az országos politika porondján. Kövér László elmondta, a találkozók elsöprő többségében ezt érzékelte. Ugyanakkor megköszönte a román hatóságoknak, hogy az ellenséges nyilatkozatok dacára mindent megtettek, hogy segítsék, zökkenőmentessé tegyék székelyföldi körútját, kifejtette, bízik benne, ha a kampány elül, a magyar–román kapcsolatok kiegyensúlyozott mederbe terelődnek, visszatér a romániai kormányváltást megelőző kedvező időszak.
Kövér László este, már lapzárta után találkozott a kézdivásárhelyi MPP-támogatókkal, ma hazautazik Budapestre.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.