Háromszék népszerűsítése és az erdélyi fiatalok jövője miatti felelősség okán kíván közös munkát folytatni az EMNP Kovászna megyei szervezete és a magyarországi Fidelitas. Tegnap Sepsiszentgyörgyön együttműködési megállapodást írt alá Tőkés László, az Erdélyi Magyar Néppárt védnöke, Nemes Előd, a szervezet Kovászna megyei elnöke és Oroján Sándor, a Fidelitas alelnöke.
„Az egyik legfontosabb célkitűzésünk, hogy az erdélyi magyar fiatalok szülőföldjükön boldoguljanak, és továbbvigyék, gazdagítsák azt az örökséget, amit őseik rájuk hagytak” – mondta el Tőkés László a dokumentum aláírása alkalmából tartott sajtótájékoztatón. Példaértékűnek nevezte a Fidelitas és a Néppárt együttműködését, elmondta: az anyaországi és az erdélyi magyar politika viszonya mindeddig a támogatáspolitika kérdéseiben merült ki, az is nagyon fontos, de most már többről van szó, közösen tevékenykednek egy egységes nemzetpolitika meghonosításáért. AZ EMNP feladata a romániai magyar politikát a nemzetpolitika szolgálatába állítani – hangsúlyozta Tőkés László. A Fidelitast, a Fidesz ifjúsági szervezetét képviselő Oroján Sándor elmondta, kapcsolat eddig is létezett, ezt próbálják szorosabbra fűzni, szeretnék elérni, hogy minden fiatal otthonosan mozogjon a Kárpát-medencében. Hangsúlyozta: a Fidelitas szurkol a Néppártnak. Nemes Előd, az EMNP háromszéki megyeitanácselnök-jelöltje kiemelte, azt szeretnék elérni közös erővel, hogy Háromszék visszakerüljön a Kárpát-medence kulturális és ifjúsági térképére, ne csak Székelyudvarhely vagy Csíkszereda jelentse Székelyföldet a más tájakon élő magyarok számára, hanem Sepsiszentgyörgy és Kézdivásárhely is.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.