Ez a gyönyörű épület szimbólum, annak a jelképe, miért fontos, hogy tanácsi többségem legyen – közölte tegnap a felújítás alatt álló Bene-házban Antal Árpád, az RMDSZ sepsiszentgyörgyi polgármesterjelöltje.
Emlékeztetett: a megyeszékhelyi önkormányzatban négy-öt alkalommal is napirendre kellett tűzni a Bene-házról szóló cserét, mert politikai ellenfeleik próbálták megakadályozni. Ingatlanspekulációval vádolták, noha nem volt az, mert a Bene-ház felújítása része az integrált városfejlesztési tervnek, s amennyiben elbukott volna a csere, nemcsak az épületet veszítette volna el a város, hanem az EU-s pályázatot is – magyarázta. „Arra kérem a sepsiszentgyörgyieket, vegyenek részt a választásokon, nagyon fontos az az üzenet, hogy itt magas a részvétel, hiszen minél magasabb ez az arány, annál aktívabb a közösség; ez azt is jelenti, velünk nem lehet Bukarestből elbánni. Szavazzanak az RMDSZ-re, mert az elmúlt négy évben sok energiát pazaroltunk el fölösleges, értelmetlen vitákra” – hangsúlyozta Antal, emlékeztetve arra, hogy 2009-ben is Codrin Munteanu jelenlegi prefektus volt tisztségben, ő is akadályozta az ingatlancserét, ugyanazt tette, mint most a volt banképülettel. Antal Árpád szerint, ha minden jól megy, év végéig be is rendezik a Bene-házat, abban székelyföldi vadászmúzeum lesz.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.