A háromszéki Csernáton sem volt közelebb, ide mégis 1848 áprilisában megvitte a hírt az uzoni Pünkösdi Gergely határőrtiszt, aki a katonarendűek és a jobbágyok jelenlétében kihirdette a jobbágyi terhek megszüntetését. Sep­siszentgyörgyön április 11–12-én tartottak székgyűlést, melyen a nép minden rétegének küldöttei részt vettek. Elhatározták a határőr-katonaság kötelezettségeinek rendezését, az úrbéri viszonyok kárpótlás melletti eltörlését, a törvények előtti egyenlőséget, a közös teherviselést. A fejlemények a május 30-án tartott népgyűlésen tetőztek, amikor Végh Ábrahám százados Csernátonban 257 nemzetőrt toborzott, hogy ellenállhasson a mozgalomnak. Még ma is ismert a nép körében – tudtuk meg Haszmann Pál muzeológustól – az „egzercírplacc”, ahol gyakorlatoztak. A népgyűlés az alsócsernátoni Cseh-kúriához kötődik, melyet 2005. március 15-én emléktáblával jelöltek meg. A szélekre, Délkelet-Erdély peremére azért is érkezett lassabban a hír, mert titokban tartották azt a nagy földbirtokok uraságai. A főnemesség vagyonharácsolása tűrhetetlenné vált, s a pórnép megkísérelte önhatalmúlag orvosolni panaszait. Torján le akarták mészárolni a nemeseket, Kézdiszentléleken egy nemest halálra vert a nép, és kezdte visszafoglalni a földeket, Al­bisban, Futásfalván és Csernátonban pedig az uraság szénafüveire hajtotta a marhacsordát. Határőri mozgalmak jelentek meg, Ozsdolán erdőt foglaltak, Feldobolyban megtámadták a helyettes királybíró telkét. A katonaság mozgalmai egyfajta jobbágymegmozdulásokká alakultak. A nemesség védekezésképpen nemzetőrséget szervezett. Rétyen a jobbágyok megtagadták a robotot, összeesküdtek a nemesi családok elpusztítására. Zalánban egy huszárkatona a szolgálat megtagadására buzdította a népet, és ingerelte az úrbéreseket. Torján a dühöngő katonaság agyonveréssel fenyegette a jobbágyokat. A zsellérek lakta Mikóújfaluban az elöljáróság intézkedett a grófi birtokok felosztásáról, felparcellázták az irtványföldeket. Az alsórákosi Bethlen família sem képezett kivételt. Nehéz idők jártak, rendkívül fontos események történtek.
Háromszéken sehol sem ünneplik úgy, mint Alsórákoson a jobbágyság felszabadításának napját. Minden pünkösd utáni hétfőn, kicsi pünkösdkor 164 esztendeje megszakítás nélkül megtartják! Idén a templomi padokban ültek a polgári vezetők: Kovács Attila, a Brassó Megyei Tanács alelnöke, Antal István parlamenti képviselő, Füzes Oszkárné Bajtai Erzsébet nagykövetné asszony. A ba­róti Zathureczky-énekkar a Trianon című szerzeményt énekelte, hazafias műsorral léptek fel a helybeli óvodások-iskolások. Szór­ványban kissé másképpen megy az élet, s ezért történt meg, hogy az elkeseredés hangját ütötte meg a négygyermekes lelkész prédikációjában, mert a roma zavargások idején halállal fenyegették gyermekeit. De a lelkes templomi tömeg éneke, a szószólók a derűlátás hangján szóltak: összefog a magyarság a választásokon, az RMDSZ és az MPP fiatal jelöltjei (Epureanu János és Antal Zsolt) közösen indulnak! Zsigmond István, miként minden évben, saját versét mondta el a cinteremben, kezében a régi zászlót tartva, s a nagykövetné asszony magyar nemzetiszín szalagot kötött a köpeci keresztúti csatában 1848-ban elvérzett alsórákosi hősök emlékkopjájára. Díszes paripákon ültek a fiatalok, s miként 164 éve mindig, a templom előtti millenniumi hársfák alatt felhangzott az Árpád apánk, ne hagyd ősi nemzeted!