Hogy mik vannak!

2007. november 28., szerda, Magazin

Gorillaférfi helyett vetkőző nő

A reméltnél jóval nagyobb meglepetés kerekedett egy brit középiskolában: az egyik diák születésnapjára megrendelt gorillaférfi helyett vetkőző táncosnő érkezett. Mint kiderült, a közvetítő ügynökség véletlenül összecserélte a megrendeléseket. A fiúnak az anyja kért egyébként meglepetést az ügynökségtől, rájuk bízva, hogy mivel rukkolnak ki.

Az anya az iskola irodalomtanárával is megbeszélte, hogy a meglepetés a tanteremben érhesse fiát. A sztriptíztáncosnő természetesen felöltözve érkezett, amin nem is csodálkozott senki. Aztán zenére ebnyakörvet szíjazott a fiúra, majd a fenekére csapott tizenhatszor, amin viszont már csodálkozott mindenki, de illedelmesen várta az osztály meg tanáruk, hogy mi kerekedik ki az egészből. Kisvártatva a hölgy alsóneműre vetkőzött, és megkérte az ünnepeltet, hogy krémezze be a hátát. Ez volt az a pont, amelynél a megdöbbent tanár leállította a produkciót. Hogy a gorillaembernek mekkora sikere volt a vetkőzőnőt váró címen, arra nem tért ki a The Sun brit lap.

Áramszüret

Áramszüret is lesz a szőlőé Kanadában a jövőben, mivel a must kipréselése után visszamaradó „fürtmasszából" termelnek áramot. A kisajtolt szőlőszemeket és a fürtök szárait előbb metánná érlelik, és a gáz elégetése révén nyert hőenergiát alakítják azután turbinákkal villamos árammá. Első nekifutásra 1000—2000 tonnányi törkölyből fejleszt áramot a StormFisher Biogas nevű kanadai cég, amely egyébként is élelmiszer- és szeszipari hulladékok feldolgozásával árammá vagy földgázzá alakításával foglalkozik.

Farkas közt a tőgyét

„Prérifarkasnak néztem a szomszéd tehenét, ezért lőttem le" — érvelt önmaga védelmében a bíróságon egy férfi az Egyesült Államokban, kevés sikerrel. A bíró igencsak furcsállta, hogy valaki össze tud téveszteni egy féltonnás állatot egy húszkilóssal. Az is furcsa, hogy a 42 éves férfi megpróbálta hazavonszolni a marhát. És az sem érdektelen, hogy nem csak szomszédos tehenet, hanem nem szomszédos prérifarkast is tilos lőni — bár utóbbit az évnek csupán ezen szakában. A károsult gazda úgy véli, hogy szomszédjának különleges szemészeti terápiára lenne szüksége, olyanra, amelyen állandóan tehén és prérifarkas képét mutogatják neki felváltva, hogy észlelni tudja a különbséget. A büntetés feltehetően nem ez lesz. Az ügyben még csak a vádemelés előkészítésénél tartanak. A marha egyébként nem a szomszéd, hanem a senki földjén legelészett, mivel elkódorgott.

Hozzászólások
Szavazás
Ön szerint mikor lesz vége a koronavírus-járványnak?







eredmények
szavazatok száma 346
szavazógép
2007-11-28: Magazin - Kelemen László:

Ünnepi díszek

Már látni Sepsiszentgyörgyön kifüggesztett ünnepi díszeket. A kisebb üzletek, nagy bevásárlóközpontok is kidíszítették helyiségeiket, jelezve: közelednek a téli ünnepek.
2007-11-28: Pénz, piac, vállalkozás - Czompó János:

Az autósok szolgálatában (Magánvállalkozás)

Sepsiszentgyörgy Sugásfüdrő felé vezető útján, a Borvíz utcában található az Elvit Service Kft. A kis cég már nyolc éve eredményesen működik. Tevékenysége: gumiabroncs-vulkanizálás, -javítás és -árusítás. A vállalkozás Porzsolt Albert és Fekete Lehel társulásával jött létre. A tulajdonosokat munkájukról, eredményeikről, elképzeléseikről kérdeztük.