A Facebook ma már egy kibővített, több funkciós közösségi oldalként szolgál. Az új idővonalat használva, ismerőseid végigkövethetik megosztásaidat, eseményeidet, fényképeidet, jegyzeteidet, kedvenc előadóidat, a játékokat, amiket játszol, az alkalmazásokat, barátaidat és azok hozzászólásait, kedveléseit.
– Igaz! Miért is ne regisztrálnék? Nem szalasztom el az alkalmat, hogy bekerülhessek a legelterjedtebb internetes közösségi honlap nyilvántartásába, és azzal együtt ebbe a virtuális közösségbe. A barátaim 90 százaléka ezt az eszközt használja a kapcsolattartásra. A legrövidebb út bármelyik osztálytársamhoz a Facebook üzenőfala.
Azzal kezdődött, hogy az első lépések után, amikor már jogosult voltam a Facebook gyümölcseinek élvezetére, bejelentkeztem ízlelgetni azokat. Feltöltöttem a gondosan kiválasztott, legjobb perspektívából készült fényképeimet, „lájkoltam” azokat a zenéket, amiket hallgatok, ismerek, és minden olyan oldalt, amiről tudomásom volt, jelezve, hogy én is részese vagyok a világ rezdüléseinek, én is együtt lüktetek a legújabb hírekkel, változásokkal, ideálokkal. Minden ismerősöm nevét beírtam a keresőbe, és megerősítésképpen sorra, mindegyiket ismerősnek is jelöltem. Előállítottam a virtuális énemet, előkészítve azt a közösségnek való eladásra. El­fogadtam, hogy ez nemcsak egy egyszerű bemutatása a való életben is létező Oláh Eszternek, hanem ez tulajdonképpen a személy virtuális, komplex világának felépítése. A rendszergazdák persze vigyáztak arra, hogy ez a világ semmiben se szenvedjen hiányt. A születés pillanatától a halálig végigkövethető volt minden.
Amikor az első visszaigazolások, az első kép-lájkolások megjelentek, elfogadottnak találtam jelentkezésemet, és már tagnak éreztem magam. Ezután viszont jöttek a feladatok, amiket el kellett végeznem ahhoz, hogy a Facebook aktív részese legyek, hogy érezzem: ebben a nagy rendszerben az én kicsi személyem is számít valamit. A lájkolások, hozzászólások és a megosztások ebben segítettek. A cél az volt, hogy ezekből minél többet beszerezzek, a cél az volt, hogy rám is figyeljenek. Az üzenőfalam frissítésével ez elég egyszerűen ment. Csak annyi volt a dolgom, hogy az aktuális állapotomat, a zenét, amit éppen hallgattam, az ismerőst, akit aznap megismertem, a verset, amit aznap elolvastam, az eseményt, amin aznap részt vettem, közöljem a közösséggel. Akkor minden rendben volt.
Egész nap azt vártam, hogy este vagy a nap bármelyik pontjában odakerüljek a virtuális életembe, hogy ne maradjak le semmiről. Amikor ezt nem tehettem meg, mindenfélét gyűjtögettem, hogy majd megmutathassam ezeket Facebookon, hogy a nap végére ne maradjon érintetlenül és üresen az üzenőfalam, bizonyítékul: nem töltöttem a napomat hiába. Tapasztalataimat azért gyűjtöttem, hogy a facebookos alteregómnak tapasztalatai legyenek. Ezek a tapasztalatok pedig jelentéktelenek voltak, ha ez az alteregó virtuálisan nem bizonyította. Te­kintettel arra, hogy ma már „mindenki, aki számít” részese a rendszernek, ez bizonyult a leghatékonyabb útnak saját magam érvényesítésének szempontjából. 
                                                                                                                         Oláh Eszter