Sűrű vasárnapot zártak a katasztrófavédelmi felügyelőség munkatársai. Már hajnalban tűz eloltására kellett kiszállniuk Sepsibükszádra, délelőtt pedig Kőröspataknál autóbalesethez hívták őket.
Hajnali öt órakor riasztották a sepsiszentgyörgyi tűzoltókat Sepsibükszádról, kiderült, egy melléképület tetőszerkezete gyulladt ki (vélhetően rövidzárlat miatt), és félő volt, a lángok átterjednek a lakóházra is. A hivatásos lánglovagok a helyi önkéntes tűzoltókkal közösen kb. két óra alatt fékezték meg a tüzet, a tetőszerkezet 60 négyzetmétere leégett, és tönkrementek a benne raktározott javak is, de a házban nem esett kár. Délelőtt fél tízkor a megyei katasztrófavédelmi felügyelőséget a kőröspataki megyei úton (DJ 121A) történt autóbalesethez riasztották, a helyszínre kiszállt a SMURD és a megyei mentők egy-egy csapata is. A Kovászna megyei gépkocsi kicsúszott az útról, és frontálisan csapódott egy villanyoszlopnak, az anyósülésen ülő 55 éves hölgy az autóban ragadt, de a helyszínen tartózkodó emberek még a mentőcsapatok érkezése előtt kiemelték, majd elsősegélyben részesítették és kórházba szállították a két sebesültet. (-kas)