Magam is ismertem. Magányos asszony volt, családja a Székely Nemzeti Múzeum, amelynek 36 évig (1924–1961) titkárnője, mindenese, Csutak Vilmos igazgató és utódai, dr. Székely Zoltán segítsége.
Rá mindenben lehetett számítani, a legfontosabb tudományos események és mindennapi történések biztos forrása volt. Az adminisztratív munka mellett tárlatot vezetett, a gyűjtésben-rendezésben-kutatásban is részt vett. 1939-ben Bibó Erzsébettel Árapatakon néprajzi tárgyakat gyűjtött, közben rendezte a levéltári anyagot, cédulázta az erdélyi szövésű szőnyegeket.
A bécsi döntés után állami alkalmazott lett, tudományos segédszemélyzeti besorolással. Lelkesedéssel végzett levéltári munkát is. 1944 őszén egyedül maradt a múzeumban. Ő volt az, aki éberen őrködött, védője volt az el nem menekített és helyben maradt gyűjteményeknek.
A háború után anyaggyűjtéssel is foglalkozott, kétnyelvű feliratokkal, új cédulákkal látta el a régiségtárat, könyvtári cédulakatalóguson dolgozott. 1945 júliusától 1951-ig múzeumőr beosztásban dolgozott, pénztáros volt, a könyvtárért felelt. Tehette, mert egy ideig a múzeumőri lakásban lakott. 1949–53 között tagja volt az ügyvezető tanácsnak, több alkalommal az aradi és a kolozsvári múzeumokban tartott tapasztalatcseréken képviselte az intézményt. Érdemei révén méltó arra, hogy nagyasszonyként emlegessük.
Sepsiszentgyörgyön született 1906-ban, lécfalvi eredetű családból. A Református Székely Mikó Kollégium polgári leányiskolájában végzett 1921-ben. Nyugdíjazása után visszavonultan élt. A közös temetőben helyezték örök nyugalomra 1983. október 4-én.
