Elfogták a toulouse-i túszejtőt

2012. június 21., csütörtök, Világfigyelő

Támadást indítottak a rendőri erők annak a két embernek a kiszabadítására, akit tegnap délelőtt ejtett túszul egy toulouse-i bankban egy magát az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet tagjának mondó fegyveres férfi.

A rendőrség közlése szerint a kommandósok ártalmatlanná tették és őrizetbe vették a túszejtőt, aki az akcióban megsérült. A két túsz sértetlenül kiszabadult. A magát az al-Kaida tagjának valló fegyveres délelőtt 10 óra után hatolt be a bankba, ahol – miután lövéseket adott le – négy túszt ejtett, köztük a fiók vezetőjét. A férfi a rendőrség elitalakulatának helyszínre érkezését követelte, azt közölte, hogy csak a kommandósokkal hajlandó tárgyalni. A túszejtő kora délután egymás után két nőt elengedett. Ételért cserébe engedte el az egyik nőt, a második azután szabadult, hogy az időközben helyszínre érkező Michel Valet államügyész azt közölte: a túszejtőt vallási meggyőződés vezérli, nem pénzért követte el tettét.
A túszejtő lánytestvére – aki a helyszínen segítette a kommandósokat a tárgyalásban – újságíróknak elmondta: testvére 26 éves, kiegyensúlyozatlan személyiség, intézetben nőtt fel, pszichés zavarokkal küzd, dühöt és félelmet érez a külvilággal szemben. A nő azt állítja: testvére „nem túl vallásos”. „Együtt járunk szórakozni, mindketten fogyasztunk alkoholt (ellentétben a vallásukat gyakorló muzulmánokkal)” – hangsúlyozta a nő.
 

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 761
szavazógép
2012-06-21: Világfigyelő - :

Görögországnak van kormánya (Fellélegezhet Európa)

A jó hírt Evangelosz Venizelosz, a Paszok vezetője adta közre, miután befejezte a tárgyalásokat Antonisz Szamarasszal, a vasárnapi választásokon győztes párt vezérével.
2012-06-21: Világfigyelő - :

El kell ismernie Koszovót Szerbiának (Új feltételeket szabhat az EU)

Mialatt Szerbiában a különböző politikai pártok tovább folytatják egyre kínosabb násztáncukat az új kormánykoalíció megalakításáért, egy szerb napilap információi szerint Belgrádnak hamarosan fájdalmas döntéseket kell meghoznia.