Az utca hangja

2012. június 22., péntek, Nyílttér

TÓTH ÁRPÁD, Csomakőrös. Nacionalista, soviniszta támadás ért a választások előtt két nappal, ami befolyásolta az eredményt is. Valaki – névtelenül – azt terjesztette rólam, hogy egy román párt indított függetlenként a magyarsággal szemben.

Az ismerősök telefonálgatnak, hogy három egyetem elvégzése után egy ismeretlen így próbál lejáratni. Nos, ha független vagyok, nincs párt a hátam mögött, és pert indítok ama személy ellen, aki megsértett, sőt, országos botrányt csapok a sovinizmus  miatt. Írtam már a megyeitanács-elnöknek és Victor Ponta kormányfőnek is. Létezik egy alkotmány, és mindenkinek joga van indulni a választásokon. Magyar nemzetiségű vagyok, Kőrösi Csoma Sándor tizedik ágú rokona. Azért, hogy a román irodalmat verseskötetek megjelenésével képviseltem, még nem kell engem nyilvánosan kipellengérezni. Megköszönöm a csomakőrösieknek azt a tíz szavazatot, amit kaptam – utólag megtudtam, hogy még 40 szavazólapot azért semmisítettek meg, mert rám is meg az RMDSZ-re is pecsételtek.
PORZSOLT ERIKA, Sepsibükszád. A hely­beli Mikes Ármin-iskola diákjai a 2011–2012-es tanévben az EcoAtitudine környezetvédelmi  program keretében szelektív hulladékgyűjtési akcióban vettek részt. A sikert és tanulóink buzgóságát bizonyítja, hogy iskolánk számítógépet és jutalomkirándulást nyert a tanév során. A kiránduláson 26 lelkes hulladékgyűjtő gyermek és négy pedagógus vett részt. Meg­látogattuk a buzăui Green Weee Internatio­nal gyárat, ahol az elektromos hulladékokat bontották szét és készítették elő újrahasznosításra, majd a Green­Fiber üzemet, ahol a műanyag palackokat dolgozzák fel és hasznosítják újra. Láthattuk, ahogyan a műanyag palackból műszál lesz, amelyből ruhaneműt és más műanyag tárgyakat állítanak elő. Ha a Földünk szennyezett, akkor az emberek sem lehetnek egészségesek. Tehát ahhoz, hogy egészségesek legyünk, először meg kell tisztítani környezetünket.
Szerkesztői megjegyzés. Ismételten megkérjük levélíróinkat, hogy észrevételeiket, panaszaikat, véleményüket teljes nevük és lakcímük, esetleg telefonszámuk feltüntetésével küldjék be. Kilé­tüket kérésükre bizalmasan kezeljük, névtelen vagy álnéven írott leveleknek azonban továbbra sem adunk helyet lapunkban. Még „a köpeci közbirtokossági tagoktól” sem. Megér­té­süket köszönjük, közlendőjüket továbbra is érdeklődéssel várjuk.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 754
szavazógép
2012-06-22: Sport - :

Eladják az olimpiai fáklyákat (London, 2012)

Árverésre bocsátják az olimpiai fáklyákat Nagy-Britanniában, és a fáklyavivőknek elővételi joguk van, aukcióra így csak azok a darabok kerülnek, amelyeket ők nem vettek meg.
2012-06-22: Nyílttér - :

Erkölcsök és árak (Mai levelünk)

A törvényeink alkalmazásáért igen szép összegekkel honorált kiválasztottak munkájáról osztanám meg gondolataimat.