Egy múlt heti hír szerint az oltyán főváros táblabíróságának (ez a legfelsőbb térségi igazságszolgáltatási szerv!) egyik bírónője – akit talán inkább nevezhetnénk Justitia papnőjének – a vele bizalmas kapcsolatokat ápoló üzlettársaitól (az efféle férfiak természetéről kiválóan tájékoztat a Háromszék is Fekete Vince jellemrajzaival) nem kevés pénzt csikart ki, habár túl van az első fiatalságán, és állítólag férjezett is. Mégis szép pályát futott be másodállásban, a kútra járó korsó példázata azonban most is beigazolódott, bár a rossz nyelvek szerint az ellenségei buktatták le a (ki)kapós hölgyet, így kívántak a helyébe lépni. Kirívó, hogy a rend és biztonság oszlopát képező igazságszolgáltatás mennyire korhadt ebben az – ilyen szempontból már-már világhírű – országban.
Azoknak, akik e pajzán hírecskére csak legyintenek, hogy ami másnak jól­esik, az nekünk ne fájjon, felhívnám a figyelmüket, hogy az ilyen és ehhez hasonló eseteknek az ország leminősítésében fontos szerep jut. A szívrepesve várt külföldi beruházók ezek után átvizsgálják számításaikat: ha a behozott áru felét ellopják, a maradékot kétszeres áron kell eladni, hogy ne legyen veszteséges az üzlet. Jogi segélyt ugyanis hiába igényelnek, ha a törvény alkalmazói inkább a hozzájuk közelebb álló tolvajoknak adnak igazat. Így jutottunk oda, hogy az üzleteink polcain már túlsúlyban levő külföldi árut sok esetben magasabb áron kínálják, mint Nyugaton, és így jövünk rá, hogy mások tévelygéseit mindig nekünk kell megfizetnünk. Nos, fáj-e nekünk az, ami másnak jólesik?

Tölgyes Lajos, Brassó–Sepsibükszád