– A társadalomnak nem az a kötelessége, hogy riogassa az útkereső embereket, hanem hogy erőt adjon, támogasson, mert számára az örökbefogadás a legkevésbé költséges – véli Kovács István két örökbe fogadott gyermek édesapjaként. – Az örökbe fogadó szülő mindenét adja: a lelkét, szeretetét, vagyonát a gyereknek, s leginkább befogadó erejét. Ez a feltétele annak, hogy normális körülmények közt, normális emberként nőjön fel. Ezt pedig semmilyen intézmény, semmi nem tudja pótolni. Itt csak a szeretet tud segíteni, és a társadalomban ezt kéne tudatosítani. S bár megvannak a maga nehézségei, nagyon-nagyon hasznos dolog – fűzi hozzá.

Nyíltan vállalt felelősség
Háromszék nem tartozik a vezető megyék közé az örökbefogadások gyakoriságát tekintve, évente hat-hét hasonló esetet véglegesít a megyei gyermekjogvédelmi hatóság. A szakemberek azonban pozitív változásban reménykednek, június elejéig már tizenhárom gyermeket helyeztek el örökbeadás céljából, két esetben pedig véglegesítették is a folyamatot. Az örökbefogadási kedv a számok tekintetében is megegyezik a más megyékben tapasztaltakkal – mondja Vass Mária, a megyei gyermekjogvédelmi igazgatóság vezetője.
– Idén tíz bizonylatot adtunk ki, ami az érintett családok számára az örökbefogadás lehetőségét jelenti, tavaly pedig tizenhármat. Hogy mikor kerül az örökbefogadókhoz a gyermek, az a családok rugalmasságától is függ: amennyiben elfogadnak egy magasabb életkort, vagy nem ragaszkodnak a gyerek neméhez, viszonylag rövid idő alatt új taggal bővül a család. Általában csecsemőt vagy két-három éves gyermekeket fogadnának örökbe, mert a szülők azt szeretnék, hogy már kiskorától ők neveljék a gyermeket.
A Pro Adopt Egyesület munkájáról elismerően szóló Vass Mária szerint a szervezet tevékenységét a gyermekjogvédelmi szakemberek is kiegészítik (Clementina Trofin például évek óta lelkes önkéntesként segít), s ezáltal nagyon sok érdeklődő vagy a már ezt az utat járó, de problémákkal szembesülő család kaphat eligazítást. Rendszeresen segítő csoportokat szerveznek, ahol tapasztalatcsere és tanácsadás is zajlik.
– A nemrégiben életbe lépett vonatkozó jogszabály arra kötelezi a szülőket, tudassák gyermekükkel, hogy örökbe fogadták, és ezt minél korábban tegyék meg. Maga a tény, hogy az örökbefogadók rendezvénye ilyen népszerű, és ilyen sokan kilátogatnak ide, azt igazolja, hogy ma már nem tabu az örökbefogadás – vélekedett Vass Mária. – Aki eljön ide, az felvállalja, hogy gyermekét örökbe fogadta, és képes ezt gyermekének is elmondani. Az emberek egyre jobban megértik, mennyire fontos ezt minél korábban megtenni, és ezt nem kell szégyellniük a szülőknek a közösség előtt sem, sőt. Én úgy gondolom, ez hatalmas felelősség – jegyezte meg.
Bár nem gyakori, de előfordul, hogy a már saját gyermeküket nevelő családok is az örökbefogadást választják. Vass Mária példaként említi azt az esetet, amikor egy családnál elhelyezésben lévő gyerekkel olyan erős kötődés alakul ki, hogy végül befogadják, s megtörtént már, hogy az édesanya az örökbefogadást követően áldott állapotba került.

Félévnyire egy új családtól
Orvosok, kezelések és tizenhat évnyi sikertelen próbálkozás után kezdődött a sepsiszentgyörgyi Kelemen család története. Ők, sok örökbefogadóhoz hasonlóan, gyerekük születésnapját kétszeresen ünneplik, a családdá válás napja is jeles napnak számít.
– Az örökbefogadás mellett döntöttünk, tudtunk a Pro Adopt Egyesületről is, és felkerestük Kovács Istvánt, tanácsát kértük. Így jutottunk el a megfelelő intézményhez, és a hivatalos procedúrát 2009 augusztusában elindítottuk. Fiunkat következő év márciusában hozhattuk el a nevelőszülőktől, 2010 februárjában éppen egyéves volt, akkor ismerkedtünk – meséli László.
Párja, Emese úgy véli, ma már nem tabu az örökbefogadás, bár néhányan időnként azzal szembesítették őket, hogy ha majd felnő, gyermekük elhagyja őket.
– Úgy vélem, hogy nagyon sok múlik a nevelésen, s fontos, hogy a gyerekek szeretetben nőjenek fel, ha így történik, nem hiszem, hogy ez előfordulhat. A családunk, barátaink tudták, mennyire szeretnénk gyereket, hogy orvostól orvosig jártunk, és mindent megpróbáltunk, megtettünk, hogy saját gyerekünk lehessen, és igazán örvendtek, amikor a döntésünket közöltük velük – mondja Emese. – Nagyon jól érezzük magunkat hármasban, teljes családként élünk. Nyilván most még kicsi hozzá, de ha már akkora lesz, hogy megérti, néhány év múlva szeretnénk fiunknak elmondani, hogy örökbe fogadtuk, hogy ne érje meglepetés – fűzi hozzá.
Mosoly a válasz kérdésemre, hogy a három és fél éves Gergőnek lesz-e testvére, s végül hozzáteszik: nem kizárt.
Ugyanabban az időszakban került And­reáék családjába egy mosolygós, kerek arcú, örökmozgó kisfiú. Több mint tízévnyi házasság, várakozás után három éve vágtak bele az örökbefogadási eljárásba, leendő gyermeküket először következő év tavaszán láthatták, s nem sokkal ezután haza is vihették. A család története azonban megtört, a szülők hónapokkal később elváltak, az édesanya szerint a családfőnek nem sikerült feldolgoznia, hogy más gyerekét neveli.
– Nehéz így, de én örülök neki, és egyedül is felnevelem – meséli Andrea. Nem zárkózik el a lehetőség elől, hogy testvére is legyen fiának, s mint mondja, ha sor kerül rá, ismét az örökbefogadást választja. Kérdésemre, hogy egyedül erre milyen esélyei vannak, bizakodóan feleli: jók. Ma már ismét családban élnek, bár más székelyföldi városba költözött párjával. „Amikor a fiamat hazavittük, úgy éreztem magam, mint egy kismama, aki a kórházból tért haza. Egy gyereknek család kell, csend és nyugalom. Így most jól vagyunk. Boldog vagyok, hogy gyereket nevelhetek” – teszi hozzá ölében ülő gyermekét simogatva. Mint mondja: nyíltan vállalja, hogy fiát örökbe fogadta.

Gyanakvás helyett bátorság és szeretet
Ha egy családba bekerül egy gyermek, függetlenül attól, hogy sajátunk vagy befogadtuk, akkor megoszlik a szeretet, figyelni kell rá is, ezt pedig a felnőttek is másként élik meg. Andrea tapasztalata kapcsán Kovács István úgy fogalmaz: az örökbefogadók néha ennél durvább helyzetekkel is szembesülnek.
– Az életben mindenhez bátorság kell – a családok néha a biológiailag saját gyermekük érkezésére sincsenek felkészülve, hiszen egy megszokott életformát kell feladni egy teljesen újért. Ez az örökbefogadásra is érvényes, talán azzal a különbséggel, hogy a szülő erre jobban felkészül. A statisztika azt mutatja, hogy e családok esetében egyáltalán nem nagyobb a gyerekek tévútra terelődése vagy a család elhagyása. Sőt, mivel a szülők nagyon felkészülnek, sok akadályon átvergődve lesznek örökbe fogadó szülőkké, a tapasztalat azt bizonyítja, kevesebb az ilyen helyzet.
Az országban elsőként, 2005-ben megalakult, örökbefogadókat tömörítő Pro Adopt Egyesület egyik célja, hogy közösségként segítse a családokat, illetve az örök­befogadás tényét népszerűsítse, elősegítse, de a vonatkozó törvényhozásba is próbál visszajelzésekkel, olyan ajánlásokkal besegíteni, melyeket egy törvényalkotó nem lát. Hogy még hatékonyabbá váljék ez a tevékenység, a kisebb csoportosulások országos érdekvédelmi szervezet megalakítására törekszenek.

Felülkerekedni félelmeinken
Kovács István arra bátorítja a családokat, lépjenek túl a félelmeiken, mert nagy öröm és boldogság várja őket. Mint mondja: nem mindig könnyű feladat, de ezeket a dolgokat őszintén kell megélni, önmagunkat adva, tudva, hogy egy adott helyzetben azt tettük, amit tennünk kellett, a legjobbat.
– Minden szülőnek el szoktam mondani, hogy amikor örökbe fogadják leendő gyereküket, nem először cselekszenek így, hiszen maguk is ezt tették egymással, amikor házasságra léptek – fűzi hozzá. – Fala­kat kell bontani, ezért is fontosak ezek a nagy, nyilvános találkozások, hogy a társadalom is felfigyeljen a szeretet erejére, mely végül felülírja az akadályokat.