Bejelentés várható az „isteni részecskéről”

2012. június 27., szerda, Magazin

Létezik-e a Higgs-bozon, a többi részecske tömegéért felelős „isteni részecske”? A kérdésre esetleg július 4-én adják meg a választ az Európai Nukleáris Kutatási Szervezet (CERN) tudósai.

A nagy hadronütköztető CMS- és ATLAS-kísérleté­ben részt vevő kutatók jövő szerdán közös szemináriumon számolnak be eredményeikről a CERN-ben. Az Európai Nukleáris Kuta­tási Szervezet fizikusai ugyan­csak július 4-én beszélnek kutatásaikról Mel­bour­ne-ben az egyik legtekintélyesebb nemzetközi részecskefizikai rendezvényen, az ICHEP- (Interna­tional Con­ference on High Energy Physics) konferencián – olvasható a LiveScience (www.livescience.com) és a PhysOrg (http://phys.org) tu­dományos hírportálon.
A 2008-ban üzembe helyezett nagy hadronütköztető Genf mellett, a francia–svájci határon száz méter mélyen, egy 27 kilométer hosszú, 3 méter átmérőjű alagútban működik, ahol a fény sebességét megközelítően felgyorsított, egymással szemben haladó protonnyalábokat jelenleg 8 teraelektronvolt (1 TeV: ezermilliárd elektronvolt) energiával ütköztetnek. Az ütközések során új elemi részecskék keletkeznek általában igen rövid élettartammal, ezek tanulmányozásával a kutatók az anyag tulajdonságait, illetve a világegyetem 13,7 milliárd évvel ezelőtti keletkezésének titkait remélik megfejteni. Tavaly decemberben jelentette be a CERN, hogy találtak a Higgs-bozon létezésére utaló jelzéseket. Mindazonáltal a fizikusok nem gyűjtöttek össze statisztikailag szignifikáns adathalmazt, hogy bejelenthessék az „isteni részecske” felfedezését. Vala­mivel több adattal rendelkeznek, de az elemzés még folyik – hang­súlyozta Re­nil­de Van­den Bro­eck, a CERN kommunikációs munkatársa. Hoz­zá­tette: így működik a tudomány. Nem jelentik be a felfe­dezést mindaddig, amíg nem egészen biztosak a Higgs-bozon létezésében. Hi­ába gyarapodnak az új adatok, további vizsgálatok szük­ségesek annak kiderítésére, hogy a jelenségek valóban a Higgs-bozon létét jelentik, vagy az „isteni részecskénél” is egzotikusabb valamit takar­nak.
Rolf Heuer, a CERN főigazgatója szerint a folyamat olyan, mint amikor egy ismerős arcot fedezünk fel a távolban. Sokszor közelebb kell mennünk, hogy megtudjuk: valóban a barátod, rokonod vagy annak egy alteregója közeledik feléd – fogalmazott.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 755
szavazógép
2012-06-27: Magazin - Józsa Lajos:

Barót híres börtöne

Nem volt egész Erdély területén olyan fogház, mely a barótihoz hasonlított volna.
2012-06-27: Magazin - :

Tojásdobás történelmi háttérrel

A hét végén tartották meg a 690 éves múltra visszatekintő tojásdobó versenyt az angliai lincolnshire-i Swatonban.