Valójában mit jelent a pozitív gondolkodás?
Önmagában az, hogy pozitív gondolatai vannak valakinek, nem szükségszerűen jelenti azt, hogy ezeket érvényesíteni is tudja. Ha csak formálisan hoz létre pozitív gondolatatokat, olyan, mintha a szélbe kiáltaná őket. Semmi nem történik. Ez az egyik oka annak, hogy az utóbbi években a pozitív gondolkodás eredményességét sokan fenntartással fogadják.
Az Egyesült Államokban a múlt század utolsó évtizedeiben elindult egy olyan hullám, amely a pozitív gondolkodás erejét hangsúlyozta a daganatos betegek kezelésében. Ennek az lett az eredménye, hogy a daganatos betegeknél kialakult egy pozitív gondolkodási kényszer: ettől meg fognak gyógyulni. Ezek a betegek óriási önbecsapás áldozatai lettek: nem tudtak elbúcsúzni az élettől, miközben pozitívak próbáltak maradni. Ezzel a jelenséggel napjainkban is találkozhatunk környezetünkben.
A pozitív gondolkodás „sikertelenségének” gyökerét a tudatos és a tudattalan elme működésében kell keresnünk. Bruce Lipton amerikai orvos-kutató szerint naponta az idő 95–99 százalékában tudattalan elménk irányítja életünket, biológiai működésünket, míg a tudatos mindössze 1–5 százalékban. Tehát lehetnek csodálatosnál csodálatosabb gondolatok a tudatos elménkben, beszédkészségünk pozitív megfogalmazásokra begyakorolt, de nem az irányít bennünket, hanem a tudattalan elménk. Igaz, ha a tudatosban lévő pozitív programokat valamilyen technikával át tudjuk vinni tudattalan elménkbe, akkor ennek hasznát vehetjük.
Közérzeti és egészségi gondjaink forrásai azok a programok, amelyeket fejlődésünk során szüleinktől, tanítóinktól kaptunk, min­denkitől, aki hatással volt ránk. Ezek döntötték el sorsunkat, döntik el mindennapjaink hangulatát. Ezek a programok elfedhetik képességeinket, elvehetik erőnket, amit egyébként meg is tesznek.
A pozitív gondolat a tudatos elméből származó kép. Most én itt ülök kedvenc „gondolkodó” fotelemben, és pozitív gondolatokat gyártok. Becsukom a szememet, és fantasztikusan szép dolgokat képzelek el. Ez rendben van. Most menjünk vissza az alaphelyzethez. Ezeket a pozitív gondolatokat egy pici processzorral, a tudatos elmével hozom létre, és versenyzem azokkal a programokkal, amelyek az óriási méretű processzorban, a tudattalan elmémben futnak. Tehát van egy gondolatom a tudatos elmémben arról, hogy egészséges vagyok, vagy éppen arról, hogy a betegségemből hamarosan felépülök. Ezzel párhuzamosan a tudattalanomban működnek olyan programok, amelyeket fejlődésem során másoktól kaptam: „nem vagy elég egészséges”, „nem vagy kiemelkedő semmiben”, „nem vagy elég jó társ a kapcsolataidban”, „nem vagy elég kitartó”, „felelőtlen vagy” stb.
Ekkor áll elő a pozitív gondolkodás egyik fontos aspektusa: a tudatos elmét használva megpróbáljuk fenntartani a pozitív gondolatokat az életünkben. Ám ez a tudatos elme az idő legfeljebb öt százalékában működik! Vagyis az ébrenlétünk 95–99 százalékában a „másik hitrendszer” – a tudattalan elme gondolatai – szerint működünk. Egy olyan helyről működünk, amit nem látunk, és így azt sem látjuk, hogy esetleg olyan programokat futtatunk, amelyek egyáltalán nem támogatnak bennünket abban, amit akarunk, amit elérni szeretnénk. A tudatos elménk egy nála sokkal erősebb processzorral, a tudattalan elménkkel versenyez.
Ez egy egyszerű matematika arról, hogy milyen ereje van a tudatos elme pozitív gondolatainak.
A pozitív gondolkodás életvitelszerű működésének szükséges és elégséges feltétele: egyetértés a tudatos és tudattalan elme között, illetve az, hogy ugyanaz a program fusson a tudattalan elmében, mint a tudatosban. Kevesek kiváltsága ez.
A pozitív gondolkodás életvitelszerű megvalósítását elhatározással, kitartással és módszertani ismeretekkel bárki elérheti. A mód­szerek tárháza ma már könyvekben, internetes portálokon és célirányos tréningeken, kurzusokon való részvétellel mindenki számára elérhető.