Első munkaülését tartotta meg tegnap az új sepsiszentgyörgyi képviselő-testület, napirenden néhány, különféle pályázathoz szükséges határozattervezet elfogadása szerepelt.
A „jelenlét konstatálásával” kezdett ülés viták nélkül zajlott, A borvíz útja programban létesített sugásfürdői kezelőközpont működtetésének elindításáért a tárgyalások lebonyolításával Tischler Ferenc alpolgármestert bízták meg, egy eddig használatlan városi ingatlanra korábban pályázatot nyújtott be az önkormányzat, hogy veszélyeztetett gyerekek központjává alakítsák, ehhez a pályázatkiíró kérte, hogy legalább öt évig ugyanarra a célra használja a város. A Zathureczky Berta Otthon működési szabályzatán kellett változtatniuk, mint kiderült, az intézmény nem kérhet egyszeri „beugrót” – az öregotthonba való bekerülés ára –, ezt törölni kellett, ellenben az elkövetkezőkben egyfajta szűrőrendszer kidolgozása mellett döntöttek a képviselők. Egy másik, szintén korábbi pályázat – mely kölcsönözhető kerékpárok beszerzésére vonatkozott – nem bizonyult nyertesnek, viszont az elképzelést nem adta fel a város, a Pro Natura Alapítvánnyal és más civil szervezetekkel, intézményekkel partnerségben most újra próbálkoznak – mint ezt, úgy a többi határozattervezetet is ellenszavazat nélkül fogadták el a képviselők.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.