Néhány új intézkedést foganatosított dr. Ion Popa, a megye megbízott rendőrfőkapitánya.
Háromszéket nyugodt, a nagy bűnözéstől távol eső megyének ismerte meg, ennek ellenére intézkedett, hogy a járőrözést tegyék sűrűbbé, mert számára elsődleges a közbiztonság. Ugyanakkor a közlekedésrendészetet is utasította, elsősorban a településeken belüli közlekedési szabályok betartatására figyeljenek. Fokozottan ellenőrzik, előnyt adnak-e a gépkocsivezetők a gyalogátjáróknál, valamint az úttesten való szabálytalan átkeléseket szeretnék visszaszorítani. Elmondta, a korábbi időszakhoz viszonyítva az utóbbi időben valóban elszaporodtak a gépkocsiból való lopások, de jelenségről nem beszélhetünk. Az elkövetők nagyrészt szomszédos megyék polgárai. (sz.)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.