Intézetek Éjszakája

2012. június 29., péntek, Nyílttér

Különlegesen tartalmas két napot és két éjszakát töltöttem meghívott székelyföldi meseíróként Bukarestben, az Intézetek Éjszakája alkalmával, amelyet a Magyar Kulturális Intézet rendezett 2012. június 22-én, és ahol, úgy gondolom, méltóképpen képviseltem székelyföldi szülővárosomat, Sepsiszentgyörgyöt.

A gyermekprogram nyitotta meg a rendezvénysorozatot, melyben felolvasták a Nyuszi legyőzi rettenetes félelmét című mesémet magyar, román és német nyelven, majd e köré építette fel játékos tevékenységét a Marosvásárhelyről meghívott óvó néni. Mivel a tevékenység központi célja a magyar nyelv népszerűsítése volt, a meseolvasást színes, szórakoztató játékok előzték meg, amelyek folyamán három nyelven szólaltak meg a gyermekek és a játék vezetői. A bemutatkozást olyan didaktikai játék követte, melynek keretében a mese szövegéből kiragadott szavakat mondott az óvó néni, miközben kézről kézre járt egy spárgagomolyag, és aki épp a kezében tartotta, annak ellentétes értelmű szóval kellett felelnie. A gomolyagról lebomlott szál gyermektől gyermekhez érve óriás hálót hozott létre, amelyet a három nyelven zajló játék végén a barátság hálójának neveztek el. Nyusziról szóló dalos-mozgásos játék következett, amelynek egyszerű szövegét lelkesen tanulták a román és német ajkú gyerekek is. Ezt követte a meseolvasás mindhárom nyelven, majd a három csoport tagjai elkezdték a festést, vágást, ragasztást, míg elkészült a mese általuk legkedveltebb jelenete. A kollázsokból albumot állítottak össze, amelyet a Magyar Kulturális Intézet megőriz a nap emlékére.
A tevékenység végén felkértem két meghívott képzőművészt, készítsen ott helyben jutalom-könyvjelzőket, az ún. hálós technikával kidolgozott kis műalkotásokat a résztvevő gyermekek kapták meg emlékül.
A hajnalig tartó Intézetek Éjszakájában egymást követték a rendezvények a Magyar Kulturális Intézet épületében és annak tágas udvarán, ahol zene, színház, divatbemutató, műhelytevékenységek, filmek, táncház és sok más színes program várta az érdeklődő bukaresti vendégeket. Éjfélre elkészült a fenségesen finomra sikeredett, hagyományos gulyás is, melyet a vendégsereg lelkes nótázással hálált meg.
Különleges éjszaka volt ez, amelyben egymásra találtak magyar, román, német ajkú emberek, akiket a nagy kánikula nem akadályozott meg abban, hogy pár órát egymás és a kultúra társaságában töltsenek.

                                                                                        M. SIMON KATALIN, Sepsiszentgyörgy

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 750
szavazógép
2012-06-29: Nyílttér - :

Az utca hangja

SIMION MELINDA, Sepsibükszád. Bravúros színházi produkciót láthatott a kisszámú közönség a helyi kultúrházban szombaton.
2012-06-29: Nyílttér - :

Mit ad a polgármester?

Kampány közben volt, aki egyenesen nekem szegezte a kérdést: mit kapsz érte? Te bolond vagy, ingyen csinálod ebben az esős időben, más faluban?!